Az elektromos és a tölthető, úgynevezett plug-in hibrid járművek értékesítése Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is a korábban vártnál három évvel hamarabb fogja megelőzni az összes többi motortípus forgalmát – derül ki az EY nemzetközi elemzéséből.

A legfrissebb előrejelzések szerint az elektromos és plug-in hibrid autók eladásai a kontinensünkön 2027-re, az USA-ban és az ázsiai országban pedig 2032-re haladják meg más járművek értékesítési számait.

„Az elmúlt időszak pénzügyi és energetikai kihívásai ellenére is folytatódik az elektromos járművek forradalma, még ha várhatóan eltérő sebességgel terjednek el Nyugat- és Kelet-Európában. Ennek megfelelően a hazai forgalmazóknak és kereskedőknek is érdemes minél előbb felkészülniük a korszakváltásra, akár külső szakértő bevonásával is, hogy versenyelőnyre tegyenek szert a piacon" – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

A villanyautók kisebb szervízigénye miatt a kereskedők hosszabb távon alacsonyabb bevételekkel számolhatnak, ami az inflációval együtt tovább emelheti az új járművek árát. Emiatt a szektornak számos országban szüksége lehet állami támogatásra ahhoz, hogy megtartsák a lendületet vagy felgyorsítsák az elektromos autók elterjedését

– tette hozzá.

Európában a járműeladások már visszaesőben vannak.

Az EY elemzése szerint az átállás is nehézségekbe ütközhet, ha az energiaválság nem oldódik meg. Kínában 2032-re az elektromos és plug-in hibrid autók uralják majd a piacot, ám az öntöltős hibrid modellek egészen 2050-ig megőrizhetik részesedésüket. A kutatás alapján 2040-re a belső égésű autók forgalma a globális eladások kevesebb mint 1 százalékára csökken.