Ha hőség van egy szobában, két dolgot tehet az ember: bekapcsolja a légkondit, vagy kinyitja az ablakokat és szellőztet. De attól, hogy összetöri a hőmérőt, még nem lesz hidegebb. A kormány pedig pontosan ezt teszi - fogalmazott Bokros Lajos közgazdász, volt pénzügyminiszter a Klubrádióban az élelmiszerekre vonatkozó árstop kapcsán.

Véleménye szerinte az árstoppal – amely a szocialista gazdaságpolitika alappillére – csak azt érik el, hogy az infláció más termékeknél jelentkezik, ezek árának emelésével igyekeznek a kereskedők kompenzálni veszteségeiket, a befagyasztott áru termékek eltűnnek a kínálatból, így pedig hiánygazdaság áll be újra.

Az árak befagyasztását a Horn-kormány második pénzügyminisztere azért is tartja feleslegesnek, mert véleménye szerint az mindig a jómódúakat támogatja, és sohasem a szegényeket.

Bokros Lajos szerint a Fidesz mindig hangosan szidja a szocialista rendszert, most pedig e rendszer legfontosabb eszközét, az árrögzítést alkalmazza.