Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre nagyobb a szakadék a csökkentett és a valódi ár között az árstopos élelmiszereknél – írja a Hvg.

A lap felmérése szerint egy négyfős, négyfogásos vacsora 7114 forintba került júliusban, akárcsak júniusban. A változatlan ár nagyrészt az idényzöldségek érkezésének köszönhető: ezek ára ugyanis 11 százalékkal visszaesett előző hónaphoz képest, és a nyári gyümölcsök ára is csökkent, ami ellensúlyozta a többi termék drágulását. A számítást az elérhető legolcsóbb termékek alapján végezték el.

A gyümölcsökkel kapcsolatban megjegyezték, hogy az aszály és a munkaerőhiány elkezdheti felfelé nyomni az árakat. A rizs, a kenyér és a péksütemények ára is gyors ütemben nő, a száraztészta pedig egy hónap alatt 16 százalékot drágult.

Csalóka árlista

A napraforgó-étolaj ugyan nem drágul az árstop miatt, a szintén napraforgóból készült margarin azonban 60 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt. A tejtermékek árának emelkedése is meghaladja éves szinten a 36 százalékot.

Utoljára a 2008-as válság idején volt jellemző a magyar vásárlókra, hogy mindenből a legolcsóbbat, például a sajátmárkás, vagy az alacsonyabb minőségű termékeket keresték. Kérdés, hogy szeptembertől, amikor a lakosság először szembesül a magasabb rezsiszámlákkal, hogyan alakulnak át a fogyasztói szokások. A Hvg már most azt tapasztalja, hogy míg korábban az árstopos termékekre voltak jellemzők az üres polcok, sok helyen már a saját márkás termékek fogynak el leghamarabb.

A jegybank a rezsiemelkedést is figyelembe véve ősz végére, tél elejére teszi az infláció csúcsát. Az árstop a jelenlegi szabályok szerint október 1-jéig tart.