A világ sörpiacának 52 százalékán jelenleg hat nagy cég osztozik meg, vagyis ha Fokvárosban kér valamilyen sört a csapról, akkor jó eséllyel ugyanannak a nagyvállalatnak termel bevételt, mint akinek Budapesten is tenné. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg itthon Drehert kap a csapról, addig ott a japán tulajdonos, az Asahi Group saját magáról elnevezett sörét veheti meg.

Az oligopol piac miatt világszerte nehéz helyzetben vannak a kisüzemi sörfőzdék, csak az alkohol kultúrájukban fejlett országok - például az Egyesült Királyság vagy Dánia - jelentenek üdítő kivételt. A sörpiac ennek ellenére lassan kezd megváltozni, egyre népszerűbbek a kézműves termékek. Több piaci elemzés szerint is a fogyasztók egyre inkább keresik az új ízeket, manufakturális termékeket. Ez a trend Magyarországot sem kerülte el, még ha - ahogy azzal korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk - még a legnépszerűbb kisüzemi gyártók sem érnek fel a nagyokhoz, amelyek egyre jobb profitmutatókkal rendelkeznek.

Paradox módon az elmúlt évek kézműves forradalma inkább épp a világ hat legnagyobb gyártójának kedvezett. Itthoni példával élve, mire a manufaktúrák a fogyasztókba "belenevelték", hogy a világos (láger típusú) sörökön kívül is van élet, léteznek például IPA, APA vagy éppen stout sörök is, addigra a multinacionális cégek is felfedezték maguknak a piacot és bővítették a termékpalettájukat.

Van tér a fejlődésre

"Éleződött a verseny a nagy gyártókkal, amióta ők is készítenek ilyen termékeket. Együtt pályázunk a különlegességeknek fenntartott csapra. Ezzel együtt azt tapasztaljuk, hogy az újonnan nyitó kocsmákban már a kisüzemi söröket keresik" - mondta el a Napi.hu-nak Kurucz Gergely, aki amellett, hogy a Belvárosi Sörfesztivál egyik főszervezője, a First Craft Beer nevű vállalkozás alapítója is.

Szerinte a piacon még mindig nehézzé teszi a manufaktúrák érvényesülését, hogy a nagyüzemek a vendéglátóhelyekkel kötbéres szerződéseket kötöttek, amelyek nagyon kedvezők az üzemeltetőknek (márkázott söröspoharakat kapnak ingyen, a beszerzési árak is alacsonyak többek között). Ugyanakkor a vállalt fogyasztási szintek miatt még mindig kevesen mernek kézműves termékeket engedni a csapokra. Ezzel együtt, ha lassan is, de tudnak terjeszkedni.

Arra a kérdésre, hogy mekkora segítség, hogy a kormány tavaly 200 ezer hektoliterre növelte 8000 hektoliterről a kisüzemeknek járó jövedékiadó-kedvezményt, azt mondta, ennek a hatását nagyon kevéssé érzik. Az idei céljuk, hogy 4 ezer hektolitert főzzenek, jövőre ezt dupláznák meg, vagyis még messze volt a nem támogatott szint a számukra.

Szokatlanul őszintén, Kurucz azt is elmondta, hogy egyelőre nehezen tudnak megfelelni a nagy boltláncok követelményeinek, de így is ott vannak például a Spar és a Tesco üzleteiben. Nagy mennyiséget kell leszállítaniuk, amit csak hosszabb idő alatt tudnak megtermelni, miközben az a céljuk, hogy a lehető legfrissebben jusson el a sörük a fogyasztókhoz.

A magyar piacon hagyományosan a legnépszerűbbek a világos sörök. Ezért is érdekes, - hogy mint lapunkkal közölte - a legnépszerűbb termékük egy IPA. Ez pedig szerinte már azt mutatja, hogy változnak a hazai fogyasztói szokások és elvárások is.

Még egyelőre negatív cashflow-val működik a cég, hiába látszik az a tavalyi beszámolójukból, hogy tavaly 10,1 millió forintos profitot termelt, ami csaknem 20 millió forintos növekedés a 2016-os 12,4 millió forintos mínusz után. Kurucz elmondta, egyelőre a márka beindításán dolgoznak - ezért is nyitottak két vendéglátóhelyet Budapest belvárosában.

"Mivel marketingre és reklámra nem tudunk annyit költeni, mint a nagyobb piaci szereplők, mi a minőséggel akarunk kitűnni" - tette hozzá Kurucz azt a mondatot, amelyet közhelyként sok kezdő vállalkozás hangoztatni szokott. Hogy tényleg keresik a prémium alapanyagokat, annyiban látszik, hogy a komlót az Egyesült Államokból hozatják, ahogy az élesztőt is, mert ezekből máshonnan nehéz jót találni. A másik kísérletük a brandépítésre, hogy a sörfogyasztást egy élménnyé próbálják tenni - saját állításuk szerint - sörtúrákat szerveznek egy látványsörfőzdében. "Azt tapasztaljuk, hogy több ezer hektoliterrel kevesebb sört főzünk, mint amennyire igény van" - fűzte hozzá.

Ebben is látják a hazai kézműves sör elterjedésének lehetőségét is: "Az embereket végső soron a minőség érdekli, a profizmussal lehet őket meggyőzni, így lehet növekedést elérni" - mondta el Kurucz.

Erre van út a piacon

Az eredmények pedig lassan megjönnek: 20 százalék feletti mértékben emelkedett a sörkülönlegességek, a kézműves sörök, valamint az alkoholmentes ízesített sörök forgalma tavaly - derül ki a Nielsen adataiból.

A teljes magyarországi sörfogyasztás tavaly megközelítette a négymillió hektolitert.  A szektor forgalma értékben változatlan, 133 milliárd forint volt tavaly, mennyiségben viszont 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A mérséklődés oka a tavalyi hűvösebb nyár volt, így a július-augusztusi főszezonban mintegy 6 százalékkal kevesebb alkoholos- és alkoholmentes sör fogyott.

A kézműves és különleges sörök forgalma értékben 25 százalékkal, mennyiségben pedig 20 százalékkal nőtt az adatok alapján, és a teljes piacból már hat százalékos a részesedésük.

Az idei - eddig legalábbis - meleg tavasz és nyár, valamint a már zajló foci vébé még javíthat a fogyasztáson. A kisüzemek felzárkózását pedig segíti az is, hogy a nagy gyárak áremelésre kényszerülnek az inflációs nyomás miatt, így a tömegtermékek ára is jobban közelít a prémium kategóriához, ami ösztönözheti a drágább termékek fogyasztását is.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.