Bathó Ferenc gépészmérnök, közgazdász és címzetes egyetemi docens volt, a Pénzügyminisztériumban több mint másfél évtizeden keresztül felelős beosztásban dolgozott a költségvetésen, majd az elmúlt esztendőkben az Emmi gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

A MOB honlapjának gyászhíre felidézte, hogy a jászberényi születésű Bathó az 1980-as évek elején lett a MOKSZ elnökségi tagja, majd a versenyszervező bizottság elnöke. Az ő vezényletével rendezték meg a többi között az 1984-es Európa-bajnokságot és az 1988-as világbajnokságot Budapesten. Az egyesületek 1990-ben alelnökké, majd 1994-ben a szövetség elnökévé választották, utóbbi posztot 2010-ig töltötte be, azóta ismét alelnökként segítette a sportágat.

Évtizedekig műkorcsolya- és jégtáncbíróként is tevékenykedett.

Sportvezetőként tagja volt a 2000-es években a Nemzeti Sportszövetség elnökségének.

Kapcsolatrendszerét, sportszakmai és gazdasági tudását hasznosítva aktívan közreműködött az olimpiai család életében, 1998-tól minden téli és több nyári olimpián is részt vett a magyar delegáció tagjaként.

A MOB tagjaként 1995-től mintegy két évtizeden keresztül képviselte a korcsolyasportot. A kétezres évek elején bekerült az elnökségbe is, többször megválasztották a MOB gazdasági bizottságának élére, majd haláláig a felügyelő bizottság tagja volt.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport