Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Pályáját 1957-ben - nemzetközi jogi diplomával - az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot.

A Hétben - amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport