Elhunyt Vojnik Mária, korábbi országgyűlési képviselő, egészségügyi államtitkár, a Demokratikus Koalíció Országos Tanácsának tagja. "Kiváló embert, elveihez hűséges, elkötelezett baloldali szakpolitikust vesztettünk el, aki emellett segítőkész, nyíltszívű barát és kolléga volt" - olvasható a párt közleményében.

"A Demokratikus Koalíció közössége részvétét fejezi ki Vojnik Mária családjának. Emlékét szeretettel megőrizzük" - tette hozzá a párt. Az MSZP is részvétét fejezte ki volt szakpolitikusuk halála miatt. A párt közleményéből felidézi Vojnik Mária életútját.

Eszerint Vojnik Mária 1951. május 26-án született Mátészalkán, 1969-ben Nyíregyházán érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában. 1976-ban Debrecenben az Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerzett, 1994-től 1998-ig a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke volt.

A nyolcvanas években részt vett a reformköri mozgalomban, 1989 októberében az MSZP alapító tagja, 1990-től 1992-ig a nyíregyházi szervezet elnökségi tagja volt. 1992 és 1998 között a párt országos választmányának tagja. 2004. szeptember 4-én a párt megyei alelnökévé választották.

Az 1990. és az 1994. évi országgyűlési választásokon indult el képviselőjelöltként. Az 1994. évi önkormányzati választásokon bekerült Nyíregyháza közgyűlésébe. Az 1998. évi országgyűlési választásokon Nyíregyházán szerzett mandátumot. 1999. szeptembertől 2000. decemberig az MSZP frakcióvezető-helyettese volt. 2002-ben megvédte egyéni mandátumát Nyíregyházán.

2003 és 2006 között az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, majd az Országgyűlés Egészségügyi Bizottság elnöke, illetve 2008-2010. között egészségügyi államtitkár volt.

1998-2010. között három cikluson át volt országgyűlési képviselő és aktívan dolgozott szakterülete, az egészségügy és szükebb hazája, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, és Nyíregyháza érdekében. Szakmai elhívatottsága, hozzáértése szinte mindenki körében elismerést, tiszteletet vívott ki - írta az MSZP megemlékezésében.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport