Kert Attila közölte: a jelenleg több mint 800 ezer háztartásban fogható adás jelenleg a franciaországi Lyonban készül, várhatóan októbertől azonban már Budapesten állítja azt össze a harminc főből álló magyar stáb.

Az igazgató hangsúlyozta: a magyar nyelvű adás nem Európának szól Magyarországról, hanem fordítva, vagyis magyar nyelvű európai hírcsatornát készítenek, mint mondta, egyedülálló módon. Az Euronews tizenhárom különböző nyelvű csatornáin ugyanazok a hírek láthatók Ankarától Madridig, így az adásba az a hír kerülhet be, amely nemcsak a magyar, hanem a bukaresti vagy a berlini nézőket is érdekli - fűzte hozzá.

Az Euronews-ra a híranyagokat először képileg készítik el - magyarázta a műsorkészítés folyamatát -, ezt követően illeszti hozzá az egyes nemzetek újságírói a szöveges tartalmakat a saját nyelvükön. Ezek már tükrözik az országok közötti kulturális különbségeket - tette hozzá.

A hírcsatorna közszolgálati televíziónak tekinti magát - mondta Kert Attila, aki arról is beszámolt: már az indulásuk előtt felvették a kapcsolatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal. Az Európai Műsorsugárzók Unióján (EBU) keresztül, a hírcserével élve használják egymás híreit, a jövőben azonban elképzelhetőnek tartotta, hogy a későbbiekben képanyagokat is megosztanak egymással.

Az igazgató fontosnak tartotta azt is, hogy a csatorna budapesti irodájának megnyitása után a Magyarországon készített riportokat az Euronews 400 millió nézője láthatja majd, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy az ország megjelenjen Európában, és arra is, hogy egy-egy esetleges vita esetén megjelenjen, a kívülről néha nehezen érhető magyar álláspont.

A magyar csatorna előtt decemberben startolt a görög adás, Athénben működő szerkesztőséggel. A magyar szerkesztőség Budapestre költözése után ez lesz a második, amely az adott nyelvterület anyaországában működik. A Budapesten készülő magyar nyelvű tartalmat a többi adáshoz hasonlóan a lyoni központból fogják sugározni.

A magyar csatorna 100 százalékosan a Euronews leányvállalata, amely harminc embert foglalkoztat, köztük húsz újságírót, aki Budapesten, Lyonban és Brüsszelben dolgozik majd. A magyar Euronews egész Európában fogható lesz az Eutelsat Hot Bird 13A műholdon, és fokozatosan kerül be a kábelszolgáltatók kínálatába. A magyar adás elindítását a görög nyelvű csatornához hasonlóan anyagilag az Európai Bizottság támogatja.

A Euronews Európa legnézettebb hírcsatornája, egy 2012-es felmérés szerint Magyarországon a negyedik legnézettebb hírtévé. Az idén 20 éves európai hírcsatorna 800 főt, köztük 400 újságírót foglalkoztat mintegy 30 országban. Összesen 155 ország 400 millió háztartásában foghatók a 13 nyelvű adások.