Az Agrárminisztérium 2016-ban indította el azt az 1 milliárd forintból megvalósuló programot, amely a természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégiájának hazai megvalósítását célozta. Ennek egyik eleme volt Magyarország madáratlaszának elkészítése, de ebbe a sorba tartozik hazánk első ökosztisztéma alaptérképe (amely a madártani adatok elemzésében is fontos szerepet játszott), vagy éppen a zöld infrastruktúra alaptérkép is.

Balczó Bertalan, az agrártárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a a tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a madáratlasszal az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttműködésében egy kiemelten fontos adatbázis és hiánypótló szakirodalom született meg.

Az atlasz 30 millió adatrekordot dolgoz fel, és tartalmazza valamennyi madárfajt, amelyet 2019-ig akár csak egyszer is észleltek hazánkban. Magyarország madáratlasza 420 madárfajt mutat be, 1700 ábra, térképek, grafikonok és 154 fénykép színesíti. A kötet online, lapozható formában is elérhető a https://www.mme.hu/madaratlasz oldalon.