A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a Margitszigeten állandó lakáshasználatra nem lesz lehetőség.

Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester szerdai nyilatkozatát a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonásáról a közleményben a főváros "rosszhiszemű, idétlen politikai támadásnak" minősítette, hozzátéve, hogy azt "az élet úgyis cáfolni fogja".

A kommunikációs igazgató szerint a szocialista politikus nyilatkozata azért is érthetetlen, mert a Margitsziget tulajdonjoga eddig is a fővárosi önkormányzaté volt.

Tóth József egyebek mellett a közigazgatás "példátlan feldúlásának" tartotta a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonását, ésszerűtlennek és törvénytelennek nevezte a terveket.

A városháza utalt a XIII. kerületi MSZP szintén szerdai nyilatkozatára is, amelyben az olvasható: a Fidesz újabb lépést tesz az önkormányzatok felszámolásának irányába azzal, hogy a Margitsziget a kerület irányítása helyett a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté válik.

Erre válaszul a Főpolgármesteri Hivatal hangsúlyozza: a főváros - amely a jövőben közvetlenül igazgatná a Margitszigetet - szintén önkormányzat. A közleményben az is olvasható, hogy a Budapestet húsz éven át vezető MSZP-SZDSZ évtizedekig semmit sem kezdett a Margitszigettel.