Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Transparency International Magyarország már a törvényhozás során is többször jelezte, hogy a jogalkotó félreértette az általa javasolt intézményt; a rendelet jelenlegi formájában nem tükrözi a TI elképzelését - áll a szervezet közleményében.

A szervezet álláspontja szerint a kormány a civil kontroll intézményesítése helyett egy újabb bürokratikus ellenőrzési mechanizmust vezet be, ráadásul egy ilyen bürokratikus ellenőrzési mód már létezik - hivatalos közbeszerzési tanácsadónak hívják.

A parlament február 15-én döntött a közbeszerzési törvény módosításáról, amely bevezeti az átláthatósági megállapodást és az átláthatósági biztos intézményét.

A kormány szerint ezek az intézkedések nagyobb nyilvánosságot és erősebb kontrollt biztosítanak a közbeszerzési eljárások során.

A szabályok szerint valamennyi közbeszerzésben részt vevő cégnek alá kell írni az átláthatósági megállapodást és kizárólag olyan információkat nem lehet majd nyilvánosságra hozni, amelyek sértik az üzleti titkot.

Az átláthatósági biztos figyelemmel kíséri a közbeszerzési eljárást az előkészítéstől egészen a teljesítésig: valamennyi iratba betekinthet, valamennyi eljárási cselekménynél ott lehet, és a közbeszerzési eljárásban részt vevőktől kérhet tájékoztatást is. A biztos jelentéseket készít az eljárás során szerzett tapasztalatairól, amelyet közzétesz a saját, illetve a Közbeszerzések Tanácsa honlapján.

Alexa Noémi, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a civil szervezet kezdeményezését, melyet pozitív nemzetközi tapasztalatok is alátámasztottak, a törvényhozók épp az ellenkezőjére fordították le, gyakorlatilag ellehetelenítve ezzel a civil kontrollt. A rendelet a jól bevált, korrupciós kockázatokkal teli állami ellenőrzést erősíti.