A miniszterelnök-jelöltek a Kínai Népköztársaság és Magyarország társadalmi rendszereinek különbözősége ellenére is arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés - kezdik levelüket az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre pályázó politikusok, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József. A Hszi Csin-pingnek, Kína elnökének címzett dokumentumban azt írják, hogy szerintük nem kérnek a magyar adófizetőknek több száz milliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem beruházása mellett a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásának haladéktalan leállítását vállalják a választóik felé.

Mint ismert, a közel 700 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasúti fejlesztés és a Fudan Egyetem 500 milliárdos beruházása is nagyrészt kínai hitelből valósulna meg. A projektekről szóló szerződéseket titkosították, amelyet a kormánypártokon kívüli szervezetek erősen bíráltak.

"A pártok versengésén alapuló, európai parlamenti demokráciákban a nagyberuházások mögötti széles körű politikai egyetértés előzetes megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy az éppen hivatalban levő kormányzat legitim módon vállalhasson a megbízatási idején túlnyúló kötelezettséget. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusa jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását" - írja a hat politikus a levélben, ismét kritizálva a titkosítást, felemlegetve azt is, hogy az előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői.

A miniszterelnök-jelöltek most közölték a kínai elnökkel, hogy bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a két beruházást, valamint nem kívánnak élni az ezen projektek keretében a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem.

"Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek" – zárul Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József közös levele.