Nem jutottak még hozzá a beígért fizetésemeléshez a vízügyi igazgatóságok dolgozói, habár Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy március végi kormányinfón azt közölte: a kormány megállapodott az állami bérfelzárkóztatási program kiterjesztéséről a vízügyi dolgozók részére, miután a szakszervezet a vízügyi munkavállalók 75 százalékának aláírásával ellátott levélben jelezte a problémákat Pintér Sándor belügyminiszternek - írta a lap.

Jelentős bérfelzárkóztatásra lenne szükség az Országos Vízügyi Főigazgatóság mind a tizenkét igazgatóságán annak érdekében, hogy a dolgozók ne hagyják el az ágazatot - mondta a Magyar Időknek Tarró Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke kiemelte: a bérfeszültség olyan jelentős, hogy idén eddig 114 fő mondott fel. Ennek oka, hogy a megközelítőleg 4000 dolgozó 70 százaléka szakmunkás-bérminimumért dolgozik, miközben jelentős részük egyetemi diplomával rendelkező mérnök.

Jövőre a további minimálbér-emelések miatt - amennyiben nem kapnak a bérekre további forrást az igazgatóságok - 91 százaléknál is magasabb lehet azok aránya, akiknek a kötelező szakmunkásminimumért kell dolgozniuk. Ehhez az igazgatóságok - az adott munkakörben foglalkoztatottak részére - legfeljebb 20 ezer forint, úgynevezett rendelkezésre állási pótlékot tudnak fizetni.

Tavaly tavasszal még 30-50 százalékos emelésről szóltak a tárgyalások, de a bérrendezés végül elmaradt. A szakszervezeti vezető szerint azonnali, legalább 15 százalékos emelést kellene megvalósítani, a következő években pedig további felzárkóztatásra van szükség. Az intézkedéshez az idén négymilliárd forint kellene.