A kormány és Debrecen városa tavaly év végén megállapodott arról, hogy a kormány pénzt ad a városnak a múzeum épületegységének előkészítésére. A projekt pontos ütemezéséről az előkészítés után születhet döntés. Természettudományos területeken kutató szakemberek azt sérelmezik, hogy a kormány a tervezés folyamatából őket eddig teljen kihagyta - hangzott el az RTL Híradóban.

Hiába írtak levelet a kormánynak

A múzeumi dolgozók nagyobb része a költöztetés felmerülésekor, 2018-ban jelezte, hogy nem kívánnak Debrecenbe költözni, több kutató pedig azért tiltakozott, mert a több mint 200 éves páratlan gyűjtemény súlyos károsodása és egy részének megsemmisülése nélkül nem oldható meg a szállítás.

Podani János, az ELTE oktatója szerdán az RTL Híradónak azt mondta, 14 hónappal ezelőtt több kollégájával együtt levelet írtak a kormánynak, amelyben kifejtették aggodalmaikat és egyeztetést kértek. Erre azóta sem kaptak választ, és a projekt előkészítésébe sem vonták be a szakembereket.

Mint mondta, 

nem azzal van problémájuk, hogy Debrecenben kiállítsák a múzeumi anyag egy részét, hiszen kiváló kutatók és múzeumi szakemberek dolgoznak a városban, akik egy új intézményt magas színvonalon lennének képesek működtetni. Azonban ha a teljes gyűjteményt elvinnék a fővárosból, akkor annak egy része szerintük biztosan károsodna, illetve kétséges, hogy meglátogatnák-e annyian a múzeumot, mint most, hiszen Debrecent az ország bizonyos pontjairól jóval nehezebb megközelíteni, mint a fővárost.

Az már korábban eldőlt, hogy a múzeum új épületét Debrecenben az Oláh Gábor utcai stadion helyén építhetik fel.