Az eredetileg tervezettnél jóval többe kerül végül az ellenzéki előválasztás megszervezése és lebonyolítása, és a hat párt nem egyenlő arányban járul hozzá a költségekhez – írja a hvg.hu a pártoktól összegyűjtött információkra hivatkozva. 

Az első forduló csaknem 190 millióba került, a második költsége pedig elérheti a 40 milliót, amely összesen 230 millió forint, de ezen felül képződnek még az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelöltek kampányköltségei. Ezeket azonban a pártok maguk finanszírozzák és csak a lebonyolítást fizetik közösen. A hvg értesülései szerint a tönkrement szavazósátrakat, laptopokat, valamint a tableteket kell majd pótolni, de az új szavazólapok kinyomtatása is jelentős összeget emészt fel. 

A hat párt még szeptemberben az első forduló megkezdése előtt még 130 millió forintra becsülte a két forduló összegét, ugyan már akkor jelezték, vélhetően 160 millióra is rúghatnak a költségek. Az előválasztás kiadásaiból a legtöbbet a Jobbik és a DK vállalta, mindkét párt körülbelül 46 milliós összeget tett bele. Kicsit kevesebbel, 41-41 millióval az MSZP és a Momentum szállt be, míg a legkevesebbet az LMP és a Párbeszéd fizette, 26-26 milliót.