Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelenlegi energiaválságban az Eötvös Loránd Tudományegyetema jelenléti oktatás és az épületek nyitvatartásának variálásával is kénytelen spórolni a rezsin a jelentősen megemelkedett közműdíjak miatt. Elmarad az őszi szünet, hogy korábban kezdődhessen a téli – pontosabban a hivatalos indoklás szerint egészen abszurd módon december 12. és 17. között, vagyis a szorgalmi időszak legvégén lesz az „őszi szünet”.

A jelenléti vizsgáztatást előnyben részesítő oktatóknak azon kell alkudozniuk, hogy kaphassanak hosszabb emberi tartózkodásra alkalmas hőmérsékletre fűtött termet a vizsgaidőpontokban.

A lap az üggyel kapcsolatban megpróbálta felvenni a kapcsolatot a lágymányosi, illetve a központi üzemeltetéssel, de egyelőre nem kaptak választ.

Az egyetemektől tavaly nyáron a járvány elleni védekezés címszavával 155 milliárd forintot csoportosított át a kormány a járvány elleni védekezés központi tartalékába.