Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Alkotmánybíróság a Kúria által kezdeményezett eljárásban úgy döntött, hogy a nyugdíjtörvény végrehajtásáról szóló rendelet egyik előírása alaptörvény-ellenes.

A passzust megsemmisítették, és kimondták, egyetlen folyamatban lévő ügyben sem alkalmazható. A határozatot a Magyar Közlönyben is közzétették.

Az ügy, amiben döntöttek, még 2014 tavaszán indult. Egy Ukrajnából Magyarországra települt nyugdíjas kifogásolta a neki ítélt ellátás összegét. A vita abból adódott, hogy a társadalombiztosítási szerv a nyugdíjat nem az utolsó aktív munkakörben keresett összeg, hanem a nyugdíjigénylő által leghosszabb ideig betöltött munkakör keresetének országos átlaga alapján számították - írta a portál.

A felperes nyugdíjazása előtt vendéglátós egység vezetője volt, leghosszabb ideig viszont bolti eladóként dolgozott. A nyugdíjtörvény végrehajtásáról szóló rendelet előírása szerint ugyanis, ha nemzetközi egyezmény szakmai átlagkereset figyelembevételét írja elő, akkor ennek összegét a nyugdíjigénylő által leghosszabb ideig betöltött, szolgálati időként figyelembevételre kerülő munkakörben, ennek hiányában ahhoz hasonló munkakörben a nyugellátás megállapításának időpontja szerinti kereset országos átlaga alapján kell megállapítani. E rendelkezést módosításként került a szabályokba, méghozzá úgy, hogy arról is rendelkeztek a jogalkotók: a 2015. január 1-jén hatályba lépett passzust az első fokon le nem zárt korábbi ügyekben is alkalmazni kell.

A Kúria, majd az Ab is leszögezte: a nyugdíjtörvény és az annak végrehajtásáról szóló kormányrendelet között ellentmondás feszül. A törvény szerint ugyanis a nyugdíjra vonatkozó "igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni".

A Kúria szerint sérült az a cikk is, amely szerint "Magyarország független, demokratikus jogállam". Az Ab azonban ezt nem is vizsgálta, hiszen - mint azt az indoklásban kifejtették - egy másik sérelem miatt már a támadott rendelkezés megsemmisítéséről határozott - írta az Azénpénzem.hu.