A Magyar Közlönyben megjelent rendelet hivatkozik arra a jogszabályra, amely kimondta: a 2015. december 31-ét követően benyújtott építési engedélyekkel készült épületekre meghatározott ideig használatbavételi engedélyt kell kérni.

Ez a határidő középületeknél 2018. december 31, míg az egyéb épületeknél (így a lakásoknál is) 2020. december 31. volt. A határidőknek azért volt jelentőségük, mert ezt követően csak a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigényű épületre adható használatbavételi engedély.

Hiába volt a hosszú felkészülési idő, az utóbbi határidőt a kormány kitolta 2022. június 30-ig. Vagyis az egyéb épületeknek eddig kell az építésügyi hatóság használatbavételi engedélyével vagy tudomásul vételével kell rendelkeznie ahhoz, hogy ne vonatkozzanak rá a szigorúbb energetikai előírások.

Jövő év közepéig tehát a 2020. december 31. napján hatályos épületenergetikai előírásokat kell alkalmazni azzal, hogy az építtető választhatja a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazását is.
A megengedőbb rendelet csütörtöktől hatályos.