Januárban az Európába érkező vezetékes és cseppfolyósított földgáz-források volumene (393 TWh) az előző évit 38 TWh-val, az előző havit 23 TWh-val haladta meg. Decemberhez képest 2022 első hónapjában radikálisan csökkent az orosz behozatal, mivel az orosz fél minimalizálta az európai irányú szállításait. Az Északi Áramlaton keresztül 6 százalékkal, a Jamal vezetéken 71 százalékkal, a Török Áramlaton 21 százalékkal, Ukrajnán keresztül pedig 54 százalékkal csökkent átszállított mennyiség.

Az orosz források csökkenését a megemelkedő LNG-szállítmányok teljes mértékben ellensúlyozták. Az elmúlt hónapokban fizetett magas felárak hatására januárban két és félszer annyi cseppfolyósított földgáz érkezett az európai piacokra, mint egy évvel korábban. Így a decemberi extrém kilengések után valamelyest normalizálódtak a gázárak az európai piacokon: a spot árak 74-99 €/MWh tartományban ingadoztak - áll a MEKH jelentésében.

Az élesedő orosz–ukrán konfliktus érzékenyebbé tette a gázpiacot. A kereskedők már nem számítanak arra, hogy a következő télnek jobb ellátási helyzetben indulna neki Európa, mint az ideinek, így a hónap során 10 €/MWh-val, 54,5 €/MWh-ig emelkedett a 2023-as gáztermék ára.

A hónapban az emelkedő régiós keresletre reagálva a magyar gázkivitel több mint háromszorosára nőtt decemberhez képest. Exportáltunk Szerbia és Románia irányába. Emellett az ukrán export jelentős felfutását az is segítette, hogy a határponton elérhetővé váltak a nemmegszakítható kapacitástermékek is. Az import is megemelkedett. Újra telítetté vált a HAG vezeték, és Szerbia irányából is több orosz forrás érkezett az országba, valamint Horvátország irányából LNG-források is érkeztek.

A belföldi nettó földgáztermelés az előző hónaphoz képest 5,6  százalékkal nőtt, volumene 1,1 TWh-t tett ki.

A hazai földgázfogyasztás 2022 első hónapjában 4 százalékkal volt magasabb, mint 2021. januárjában. A tárolói készletek felhasználása is némileg magasabb volt az előző évekre jellemzőnél. A tárolók 22,73 TWh készlettel zárták a hónapot, ami 34 százalékos töltöttségi szintet jelentett, ami megfelelt a 2019. januári értéknek.

Részletes adatok a MEKH jelentésében olvashatók.