Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Mivel Magyarország összeségében a felhasznált energia 76 százalékát importálja, ezért a kormány legfontosabb feladatának tartja, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését, elérhető szinten tartsa az energiaárakat, ugyanakkor megfeleljen a növekvő energiaigényeknek és a klímapolitikai céloknak is" – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter Mezőcsáton, ahol az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkját adták át.

A miniszter szerint az energia függetlenséghez

  • csökkenteni kell az ország földgázigényét,
  • az energiamixben növelni kell a villamos energia, azon belül is az alternatív forrásokból származó villamosenergia arányát,
  • új termelő és tároló kapacitásokat kell kiépíteni,
  • és meg kell valósítani azokat az infrastruktúra-fejlesztéseket, amelyek a növekvő villamosenergia-igényt kiszolgálják.

A mezőcsáti erőmű évente 372 gigawattóra (GWh) villamos energiát képes termelni.

Ez az energiamennyiség elegendő a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztásának kielégítésére.

Az erőmű üzembe állításával évente akár 130 000 tonnával is csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

Lantos Csaba: Magyarországon meghaladja az uniós átlagot a megújuló energiahordozók kapacitásának növekedése

Az ellátásbiztonság növelése és a megfizethető árú energia biztosítása a kormány egyik legfontosabb célkitűzése a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele mellett – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az első Budapest Geothermal Energy Summit konferencián. Bővebben>>>

Az atomenergia a függetlenség másik alappillére

Lantos Csaba hangsúlyozta, látni kell azt is, hogy atomenergiára továbbra is szüksége van Magyarországnak, energiafüggetlenségünk egyik meghatározó eleme Paks1, és ezért folytatják Paks2 megvalósítását is.

Emellett az energiaállátás biztonsága, az energiaár, a zöld gazdaság térnyerése egyben a gazdasági versenyképesség kérdései is. A naperőműveknek kiemelkedő szerepük van, és egy közelmúltban megjelent elemzés szerint

Magyarországon a világon a hatodik, Európában a harmadik legnagyobb a napenergia részaránya a villamosenergia-mixben.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter tárgyalt a Roszatommal, mutatjuk, hol tart a Paksi Atomerőmű építése

A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett. Bővebben>>>

A háztartások áramfogyasztásának kétharmadát lefedi

Tavaly 1100 megawatt új naperőművi és napelemes kapacitás épült ki az országban, több mint korábban bármelyik évben, ma pedig már 4850 megawatt fölött van az összes telepített naperőmű kapacitás.

Ez több mint kétharmada az ország átlagos elektromosáram-fogyasztásának – hangsúlyozta a miniszter.

A 2030-ra kitűzött 6000 megawattos célszámot már egy-két éven belül elérhetjük, az eredeti határidőre akár kétszeresen is meghaladhatjuk

– fejtette ki az energiaügyi miniszter.

Fél év alatt 500 megawattos növekedés

  • 2022 végén a magyar villamosenergia-rendszer 50 kilowatt feletti naperőműveinek teljesítőképessége 2525 megawatt volt, a beépített ipari összkapacitás június elsején túllépte a 3000 megawattos értéket, azaz mintegy 500 megawattos a növekedés az elmúlt fél évben.
  • A háztartási méretű, 50 kilowatt alatti naperőműves kategóriában a beépített teljesítőképesség jelenleg 1854 megawatt.
  • A növekedés az idei fél évben meghaladta a 360 megawattot, emellett áprilisban a háztartási méretű napelemes rendszerek száma meghaladta a 200 ezer darabot.
  • A tavalyi 1100 megawattos bővüléshez képest 2023 első öt hónapjában mintegy 840 megawatt új kapacitás kapcsolódott be a hazai villamosenergia-rendszerbe.

Újabb tizenötezer háztartás lehet el akár Paks nélkül is

Két új naperőművet épített európai uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. Bővebben>>>

Pénzigényesek az időjáráshoz kötött energiahordozók

Az időjárásfüggő energiahordozók rendszerbe illesztéséhez ugyanakkor hálózati rugalmasságra, kiegyenlítő és tárolókapacitásra van szükség, ezért

a kormány támogatja az hálózatfejlesztési beruházásokat az ország minden részében, összesen mintegy 160 milliárd forint értékben.

Országos léptékű a beruházás

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a beruházás regionális és országos jelentőségű is, hiszen ez a napelempark fogja adni az országban a naperőművek által előállított villamos energiának a 8 százalékát.

A beruházás miatt jelentősen megnő majd Mezőcsát iparűzési adóból származó bevétele, több mint 10 milliárdos árbevétel várható a cégektől.

Biczók András, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) vezérigazgatója elmondta,

a következő négy évben mintegy 400 milliárd forint értékű fejlesztést, korszerűsítést, kapacitásbővítést terveznek az új erőművi csatlakozási igények és újraiparosítással összefüggő fogyasztói igények hatékony kiszolgálása érdekében.

  • Mezőcsáton egy 6 milliárd forintos beruházással egy új kapcsolóállomást létesítettek a napelempark mellett.
  • Az állomás jelenlegi kiépítéssel két 220 kilowattos távvezeték fogadására, továbbá a naperőművek 220 kilowattos csatlakoztatására alkalmas.

15 évbe telik, mire megtérül a beruházás

Ritter Antal, a fejlesztést végző PolSolar Kft. ügyvezetője elmondta, a napelempark üzemeltetését az Extor Energy fogja végezni, a parkok menetrendezését pedig az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.-re bízták.

A PolSolar Kft. öt leányvállalatával együtt végezte el a fejlesztést.

A 440 hektáros területen több mint 466 ezer napelemtáblát, 80 darab középfeszültségű transzormátorállomást és 1000 kilométer kábelt építettek be.

A beruházás összértéke meghaladja a 90 milliárd forintot, melynek egy része befektetői önrész, másik része kötvénykibocsátásból származó forrás. A beruházás tervezett megtérülési ideje 15 év.