Nagyon jó szezont zárt a Balaton idén, a főszezonban, vagyis júliusban és augusztusban 708 ezer vendég, 2,6 millió vendégéjszakát töltött a régióban. Előbbi 2,4, utóbbi 3,1 százalékos növekedés.

Az első 8 havi, vagyis január-augusztusi számok 5,1, illetve 5,4 százalékos növekedésről szólnak. A vendégéjszakák számának bővülése elsősorban a szállodáknak köszönhető. Rajtuk kívül csak a kempingekben tudott minimális mértékben emelkedni a forgalom, míg a panziók, üdülőházak és közösségi szállások kevésbé voltak népszerűek. A legtöbb vendég Európából érkezett, azon belül is a németek, az osztrákok, az oroszok és a csehek jöttek a legnagyobb számban.

A szálláshelyek az első 8 hónapban 42,7 milliárd forint bruttó bevételt termeltek, amelyben a szállásdíj mellett az egyéb szolgáltatások (reggeli, wellness, minibár, mosás és hasonlók), valamint az éttermek bevételei is benne vannak. Ez 5,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Túlzás a teljes kihasználtság

Bár a nyár folyamán többször lehetett hallani, hogy megtelt a Balaton, ez legfeljebb egy-egy hétvégére, bizonyos szállásfoglaló-oldalak adatai alapján lehetett igaz, a teljes régió júliusban 68,9 százalékos szobakihasználtsággal működött, de a szállodáké sem volt több 74,4 százaléknál. Ez egyébként 2,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Augusztusban az összes balatoni szálláshely 69,7, a szállodák 76,3 százalékos kihasználtsággal működtek, 2,7 százalékkal nagyobbal, mint 2015-ben.

A balatoni turizmus - érthető módon - a nyári főszezonban a legerősebb, azonban ezen belül is lehetnek nagy eltérések a szállodák kihasználtságában, attól függően, hogy a hotel hol helyezkedik el, a tóparton, vagy egy attól távolabbi településen - mondta lapunknak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

Hosszabb időtávban általában nem lehet 100 százalékos kihasználtságról beszélni, Budapesten sem, ahol a csúcsidőszakokban 80-85 százalék ez az arány. A szállodáknak Balatonon 2016 nyarán a nagyon erős forgalom zavartalan lebonyolításában nagy nehézséget jelentett a munkaerőhiány. Ettől függetlenül nagyon jó évet zárt a Balaton, a hotelek üzemeltetői, tulajdonosai elégedettek lehetnek a 2016-os szezonnal - mondta a főtitkár.