Így 2018. január-márciusban a bruttó átlagkereset 316,3 ezer forint, a nettó pedig 210,3 ezer forint volt, mindkettő 12,4 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a statisztikai hivatal.

Eszerint 2018. márciusban:

QP | Quality Placement
  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 331 500 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 220 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 229 000 forintra becsülhető.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az első negyedévben, azaz 2018. január-márciusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 316 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 328 700 forint volt.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (576 600 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (205 000 forint).
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 296 800 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 210 300 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 218 900 forintra becsülhető.
  • A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 79 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8600, illetve 7500 forint.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,4, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,2 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 331 800 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,7 százalék volt.