Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Május 14-én végre kiderül, hogy Csányi Sándor maradt-e Magyarország leggazdagabb embere, megjelenik ugyanis a Napi.hu kiadásában, sorrendben immár 14. alkalommal A 100 leggazdagabb című kiadvány. A rangsort 2011 óta vezeti az OTP Bank Nyrt. első embere. (A részletes számokat május 14-én, a kiadvány boltokba kerülésének napján közöljük.)

A Napi.hu - immár hagyományosan májusban megjelenő - magyarországi listáján szereplők összvagyona idén már megközelítette a 2600 milliárd forintot - ez 160 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit (a múlt évi 180 milliárdos emelkedés után). Az elitklubba szóló "belépőjegy" minimális mértéke pedig idén 6 milliárd forintra emelkedett - ez 700 millió forinttal haladja meg a múlt évit, illetve egymilliárdal magasabb a 2013-asnál.

Nagy mozgás kezdődött

Egyre többen zárkóznak fel a százas élmezőny közelébe. Idén a korábbinál is részletesebb regionális listákkal szolgálunk, amelyekre 135 név került fel. Célunk, hogy tágítsuk a horizontot, betekintést engedjünk olvasóinknak a vidék gazda(g)ságába is. E listákra idén minimum kétmilliárd forintos vagyonnal lehetett felkerülni.

A friss kiadvány talán legfontosabb tanulsága, hogy 2014 második felétől újabb átrendeződés indult el a magyar gazdaságban. A korábbi években kedvencnek számító vállalatok egy része kihullott a "szimpátia rostáján", miközben újak nyerték el a kormányzat tetszését.

Ez az elemi erejű változás feladta a leckét a Napi.hu szerzőinek, mert így nem végezhetők el hagyományos módon a vagyonértékelések. A tavalyi vagy a 2013-as eredmények ugyanis emiatt nem jelenthetnek valódi kiindulópontot a cégek teljesítményének, értékének meghatározásához, legfeljebb némi kapaszkodót adhatnak.

Pozitív fejlemény, hogy 2014-hez valamelyest tisztult a piac: láthatóvá vált több, korábban homályban lévő cégszerkezet, tulajdonosi háttér. Ennek köszönhetően olyanok is bekerültek az idei 100-as listába, akik eddig céghálójuk át nem látható struktúrája okán maradtak ki.

Listára lépett Simicska Lajos

Idén a tucatnyi új belépő közül a legelőkelőbb helyen a két évtizedes "láthatatlanság" után színre lépett Simicska Lajos üzletember kezdett. A korábbi években vállalkozásai átlátható és egyértelmű tulajdonosi szerkezetének hiánya miatt maradt ki összeállításunkból a Fidesz - korábbi - erős háttérembere. A miniszterelnökkel látványosan tengelyt akasztó vállalkozóhoz köthető cégcsoport három nagy tevékenységi kört fed le: az építőipart, a mezőgazdaságot és a médiát. Az elsőbe a Közgép tartozik, a másodikat a Mezort Zrt. fémjelzi, míg a harmadik esetében egy sor többé-kevésbé azonos méretű vállalkozásról (benne több reklám- és médiacég) van szó.

A nagy színre lépők táborát gyarapítja Nyerges Zsolt ügyvéd, aki több jelentős cégben (Közgép, Mezort) Simicska üzlettársa. Kevésbé ismert, hogy Nyerges a tulajdonosa a DPMG Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt.-nek is; az egykori ceglédi állami tangazdaságból alakult vállalkozás 13 ezer hektáron gazdálkodik. Médiaérdekeltsége a Class FM rádiót üzemeltető Advenio Zrt. és a közterületi reklámhelyeket értékesítő Publimont Zrt.

Az elektronikus útdíjrendszer, a Hu-Go megvalósítása és más informatikai fejlesztések újabb milliárdosokat adtak az országnak: 27 milliárdos vagyonnal a 23. helyen kezdtek a Kertész-testvérek (Attila és Viktor), a ma már 20 cégből álló ARH Zrt. tulajdonosai, míg az i-Cell-tulajdonos Emőri Gábor 22 milliárddal a 32. helyen lépett be az élmezőnybe

A Wizz Air 2015. februári sikeres londoni tőzsdei részvénykibocsátása egy csapásra a 100 leggazdagabb közé röpítette a diszkont-légitársaság első emberét, Váradi Józsefet. Úgy tudjuk, hogy a birtokában lévő részvények jelentős részét nem adta el, így a légitársaság részvényárfolyamának emelkedése tovább növelheti vagyonának értékét.

A hírekben mostanában gyakran felbukkanó, a nemzetközi energiakereskedelemben tevékenykedő, svájci központú MET-csoport piaci értékét mintegy 40 milliárd forintra teszik a szakértők, ez azt jelenti, hogy a részvények 24,67 százalékát birtokló, 38 éves Lakatos Benjamin is méltán került fel a listára.

Az adóhivatal miatt nagyot csökkent egy vagyon

Idén páratlan dolog történt A 100 leggazdagabb történetében: egy adóhivatali vizsgálathoz kapcsolódó zárolás miatt az egyik leggazdagabb vagyonát egyik évről a másikra le kellett értékelnünk. Így aztán míg Gattyán György tavaly a 135 milliárd forintra becsült vagyonnal a harmadik leggazdagabbnak számított Magyarországon, addig az idei becslés már csak 90 milliárd forint, ami csak a hatodik helyre elég - ráadásul ezzel a vagyonnal a 2012-es szintre esett vissza.

Lassan két éve húzódik ugyanis az az adóhivatali vizsgálat, amelynek keretében a szexmilliárdos vállalatbirodalmának bizonyos cégeinél előzetes zár alá vételt rendeltek el. A több országot is érintő, több tíz milliárd forintos adójogi vita már az Európai Bíróságon jár.

A Docler-cégcsoport zászlóshajója továbbra is a jasmin.com - korábban livejasmin.com - kukkolós oldal. A portált valamikor a világ legértékesebb 20 szolgáltatója között tartották nyilván, ma azonban már nem tartozik az élvonalba, bár a felnőtt-tartalmak szolgáltatásában most is az élbolyban van. Gattyán lapunk kérdéseire küldött válaszai szerint naponta több mint 40 millió látogatójuk van.

Ráadásul egyes vélemények szerint akár a Playboy TV riválisa lehet a jasmin.com által elindított tévécsatorna, a Jasmin TV. Ha a Jasmin-felhasználókat sikerül átterelni, az újonnan indult csatorna könnyen maga mögé utasíthat több amerikai tartalomszolgáltatót is. Gattyán legújabb dobásáról ugyanis a nemzetközi sajtó is elismerően adott hírt.