Az NVI a www.valasztas.hu oldalon arra hívta fel a figyelmet: a népszavazásról szóló törvény alapján a kormány, valamint a kezdeményezésben részt nem vevő, de országgyűlési frakcióval rendelkező pártok (a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, az LMP és az MSZP) igényelhetik a választópolgárok név- és lakcímadatait közvetlen politikai kampány céljára, az adatok kérhetők nem és életkor szerinti bontásban is.

Az adatokat a jogosultak a Nemzeti Választási Irodától igényelhetik, az adatokat az NVI öt napon belül adja át. Az adatok átadására a kampány kezdetétől, szombattól van lehetőség. A névjegyzékben szereplő, levélben szavazó választópolgárok adatait az NVI nem adja át.
Az adatok kiadásának feltétele, hogy az igénylő befizesse a kötelező legkisebb munkabér tízhavi összegének megfelelő összegű - azaz jelenleg 1 millió 110 ezer forintos - adatszolgáltatási díjat az NVI számlájára.

Az átadott személyes adatokat kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehet felhasználni, egyéb célú felhasználásuk, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos. Az adatokat legkésőbb a szavazás napján meg kell semmisíteni, és az erről készült jegyzőkönyvet három napon belül át kell adni a Nemzeti Választási Irodának.

A kampánycélú adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba be kell jelenteni.

Nem kell hozzájárulni?

Az NVI tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra, a választópolgárok név- és lakcímadatainak kiadásához és kezeléséhez nem szükséges a választópolgárok hozzájárulása, hiszen az adatkezelés törvényen alapul. Ugyanakkor az információs önrendelkezési jog érvényesüléséért a választópolgároknak lehetőségük van arra, hogy az adataik kiadását megtiltsák.

Az adatkiadás megtiltása iránti kérelmet a választópolgár a magyarországi lakcíme szerinti helyi választási irodának nyújthatja be személyesen, levélben vagy a www.valasztas.hu oldalon. Aki korábban (például a 2014-es választásokat megelőzően) már kérte az adatletiltást, annak a kérelme visszavonásig érvényes, most nem kell új kérelmet beadnia.

Az NVI adatai szerint péntekig a csaknem 8 millió magyarországi választópolgárból 89 783-an kérték, hogy adataikat ne adják át a kampányhoz.

Az NVI tájékoztatója szerint a kampányolók nemcsak levélben vagy személyesen, hanem modern kommunikációs csatornákon is megkereshetik a választópolgárokat. A választópolgárok ilyen adatainak (mint például a mobiltelefonszám, e-mail cím) kezeléséhez és a közvetlen politikai kampány céljára történő felhasználásához a választópolgár kifejezett hozzájárulása szükséges.