A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint májusban éves 0,5 százalékra, az elemzői várakozásokat meghaladó szintre emelkedett az infláció. A jegybank legutóbbi inflációs jelentésében nulla százalék körüli átlagos inflációt jelzett előre az idei évre - mondta. Ezt azonban kockázati tényezők meg is emelhetik, az infláció így éves átlagban enyhén pozitív is lehet az idén - tette hozzá Pleschinger Gyula.

Kifejtette, hogy a jegybank mindaddig folytathatja monetáris lazító politikáját, amíg ezzel vissza nem tereli az inflációt a kitűzött céljához. A júniusi inflációs adat a kamatcsökkentések szempontjából perdöntő lehet - hangsúlyozta. Az MNB legutóbb 1,65 százalékig csökkentette az alapkamatot. A legtöbb elemző 1,5 százalékos kamatmélypontot valószínűsít az idei évre. Márciusban az MNB nulla százalékos inflációt jelzett előre az idei évre és 2,6 százalékosat 2016-ra. A jegybank következő negyedéves inflációs jelentése a júniusi kamatdöntést követően, június 23-án jelenik meg.

Pleschinger Gyula szerint a forint árfolyama az elmúlt napokban részben a görög adósságfinanszírozásról folyó tárgyalások okán kialakult piaci aggodalom, részben a jegybank monetáris eszköztárának átalakításáról múlt héten tett bejelentés miatt gyengült a legutóbb január elején látott szintre. A forint árfolyama nagyjából együtt mozgott a régiós devizákéval - mutatott rá, hozzátéve, hogy a forint hamarosan erősödésnek indulhat.

Mihelyt a piacokon tudatosul, hogy a jegybanki eszköztár módosítása a kockázatok jelentős csökkenését vonja majd maga után és nem jelent veszélyt a stabilitásra sem, a forint minden bizonnyal vissza fogja nyerni veszteségei egy részét - mondta. A szeptembertől fokozatosan bevezetésre kerülő módosítások tompítják majd az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed küszöbön álló kamatemeléseinek várható hatását is.

A jegybank természetesen - ha szükséges - lépni fog, de "véleményem szerint emiatt nem kell aggódni" - mondta Pleschinger Gyula, az MNB monetáris tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.