A Médiatanács a Klubrádió pályázati ajánlatával kapcsolatban megállapította, hogy az több szempontból sem felel meg a pályázati előírásoknak.

A pályázó gazdasági megfelelőségének vizsgálata során - amit a kiírás alapján kellett elvégezni - a Médiatanács nyilvános cégadatok alapján megállapította, hogy a Klubrádió ellen több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható. "A hazai és európai médiaszolgáltatási pályáztatási gyakorlat alapvető és általános elvei szerint a korlátosan rendelkezésre álló rádiós frekvencia működtetésére egy bizonytalan és törvénysértő gazdasági helyzetben lévő vállalkozás nem megfelelő" - olvasható az indoklásban.

Emellett a Médiatanács azt is megállapította, hogy a pályázat lényegi műsortervi hibákat tartalmaz. A benyújtott műsorterv nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák, így egyetlen pályázat esetében sem fogadhatók el. "A hazai következetes bírósági joggyakorlat, a médiatörvényben megfogalmazottak és az egyenlő elbánás kötelező elvei alapján a Médiatanács nem tekinthetett el a pályázati anyagban ejtett hibák megállapításától."

A fentiek alapján a Médiatanács nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását, ezért megállapította a pályázati ajánlat érvénytelenségét és a pályázati eljárás eredménytelenségét.

A Klubrádió a döntés ellen tizenöt napon belül jogorvoslati kérelemmel élhet.