Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A jobboldali lap szerint a Fidesz vezetése és a Magyar Nemzeti Bank közötti "törésvonalat" Simor András jegybankelnök személyes botrányán kívül a kamatszintről döntő monetáris tanács Gyurcsány Ferenc által kinevezett jelöltjei – név szerint Bánfi Tamás, Bihari Péter, Csáki Csaba és Neményi Judit – okozzák.

A Magyar Nemzet idézi Járai Zsigmond korábbi jegybankelnököt, aki szerint a monetáris tanács "gyurcsányista bábszínház"; mivel 2011 márciusiában lejár a monetáris tanács tagjainak megbízatása, így a helyükre már az új kormány jelöltjei kerülhetnek, az újság szerint azonban más opciókkal is rendelkezik a Fidesz a helyzet megváltoztatására.

Egyrészt a parlamentnek három hónapon belül meg kell választania a jegybank új felügyelőbizottságának tagjait; másrészt a jegybanktörvény módosításával bővíthető az alelnökök száma, és újjáéleszthető az igazgatóság is, amivel a Magyar Nemzet szerint tovább szűkíthető Simor mozgástere.

Ezen kívül a Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményezhet a jegybankelnök ellen; az újság szerint tavaly ezt a mentelmi bizottság kormánypárti többsége szavazta le. Braun Róbert, a jegybank kommunikációs tanácsadója, mivel pályázatatás nélkül vették fel, és az előző kormány politikai köreihez köthető, ugyancsak szúrja a kormánypárti többség szemét, írja a jobboldali napilap.

A Magyar Nemzet megállapítja, hogy uniós szinten a hazai infláció a legmagasabb, ám a cikk szerzői úgy vélik, hogy az MNB elnökét jogosan támadják azzal, hogy "nem pumpált elég pénzt a gazdaságba".