Fontos regionális szerepet szánnak Magyarországnak a Napi Gazdaság által megkérdezett logisztikai szolgáltatók, ám − amint körképünkből kiderül − a környező országokban is jelentős fejlesztéseket hajtanak végre.

A Kühne + Nagel Kft. rendszere folyamatosan fejlődik és az erős direkt forgalom mellett át is alakul − mondta Lányi Márton, a cég közúti szállítmányozási menedzsere. Az új központi átrakóbázis kialakítása mellett a Kühne + Nagel Bécsben hozta létre regionális átrakóközpontját a kelet-európai közúti gyűjtőforgalom számára. Az új keleti átrakóbázis (East hub) közvetlen járatokkal és több mint heti 300 indítással kapcsolja össze Kelet-Európa fontosabb célállomásait. A központosított rendszer −  a direkt forgalom megtartása mellett − hatékonyabb konszolidációt és gyorsabb szolgáltatást eredményez. A Kühne + Nagel Szlovákiában bővítette raktárkapacitásait, így kívánja erősíteni a kontrakt logisztikai szolgáltatásait és dedikált megoldásait a speciális szektorokban tevékenykedő szlovákiai, regionális és globális partnerek számára. (A kontrakt logisztika magában foglal minden olyan hosszú távú szerződésben rögzített, komplex logisztikai tevékenységet, amelyet egy tevékenységi körre vonatkozó pályázati kiírást megnyert logisztikai szolgáltató lát el.) Emellett a cég új, közvetlen gyűjtőjáratot indít Magyarország és Nagy-Britannia között, miután felvásárolta a nagy-britanniai RH Freight társaságot. A háztól házig szolgáltatással többek között a high-tech és ipari szektorokban tevékenykedő partnerei számára tud versenyképesebb szolgáltatást nyújtani a Kühne+Nagel.

A szakember szerint Magyarország alapvetően képes a regionális elosztószerep betöltésére, bár Bécs és Pozsony komoly vetélytársnak számítanak, amelyek közül az osztrák főváros rendelkezik nagyobb előnyökkel mind az elérhető fuvarkapacitás, mind a speciális nyelvtudással rendelkező szakemberek szempontjából. Bár szakemberekből itthon sincs hiány, mégis inkább a költséghatékonyság billenti hazánk felé a mérleg nyelvét − mondja Lányi Márton.

Koperben Magyarország a második

A Luka Koper 2012-ben szolgáltatási minőségének és versenyképességének fejlesztésére koncentrál. A naponta ellenőrzött költségeket szigorú kontroll alatt tartják, azonban még nem gondolkozik komoly áremelésben a kikötő, amelynek Magyarország a második legfontosabb tranzitpiaca Ausztria után. A régiós rangsorban Szlovákia a harmadik, amelyet Olaszország, a Cseh Köztársaság és Németország követ. Egyes szegmensekben azonban − mint például konténerforgalom − Magyarország áll az első helyen. A cég szándéka, hogy a hazai üzleti partnereivel együtt minél gyorsabban fejlessze a magyar piacot.

Magyarország stratégiai fontosságú a Panalpina számára is, mert fordítókorong szerepe van Dél- és Kelet-Európa felé − mondta Michael Schnitzler, a Panalpina Magyarország Kft. országigazgatója. A társaság napi kamionforgalmat biztosít Budapest és európai hubjai között, ellátva hat földrész főbb gazdasági régióját. A távol-keleti fő kikötőkbõl heti rendszerességgel indítanak direkt gyüjtőkonténereket vecsési raktárukig. Egyre több ügyfél ismeri fel e szállítási forma előnyeit, hiszen az költségmegtakarítást jelent, mert a gyüjtőrendszernek köszönhetően egyszerre csak kevesebb mennyiséget kell megrendelni, finanszírozni és készletezni.

Tavasz végén új, több mint 4000 négyzetméter alapterületen, 42 dokkoló kapuval ellátott cross-dock raktárat állít rendszerbe a Raben Trans European Hungary, amely március elején jelentette be, hogy egyesítette magyarországi vállalatait. A Wincanton magyarországi, lengyelországi, csehországi, szlovákiai és német közúti divíziójának akvizíciója a Raben Group számára lehetővé tette a disztribúciós szállítmányozás volumenének tekintélyes növelését, valamint a logisztikai hálózat hatékonyságának fokozását. A nagyobb hálózatnak és a több lokációnak köszönhetően a szállítmányozási és raktárlogisztikai tevékenység az akvizíció óta még jobban kivitelezhető a vállalat számára. Emellett jelentős a könnyebb tervezhetőség hosszú távú hatása, a kínált szolgáltatások optimalizálása és a szolgáltatási portfólió egyidejű bővítése − mondta Czifrik Szabolcs, a cég ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy ezzel felgyorsul a szállítmányozás folyamata is.