Szerda estig többnyire gyengén felhős, napos idő várható, az Északi-középhegységben, illetve késő délutántól az északnyugati határvidéken alakulhat ki kis eséllyel egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szelet nagy területen élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet délután 24 és 29, késő este 15 és 20 fok között alakul.

Csütörtökre virradó éjszaka az ország északi harmadán és a Nyugat-Dunántúlon erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan - főként északnyugaton - eső, zápor valószínű, kezdetben északnyugaton néhol zivatar is lehet, másutt derült vagy gyengén felhős marad az ég. A szél az éjszaka második felében egyre nagyobb területen északira, északnyugatira fordul, megélénkül, elsősorban a Dunántúl északi felén helyenként megerősödik. A késő esti 15, 20 fokról hajnalra 11, 16 fokig hűl le a levegő.

Csütörtökön északon erősen felhős vagy borult időre számíthatunk több helyen esővel, záporral. Délebbre a napos órákat követően délután megnövekszik a felhőzet, és elszórtan alakulhat ki csapadék, elsősorban a Tiszántúlon néhol zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet nagy területen erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alföldön 21 és 27 fok között alakul, egészen délkeleten lehet 25 fok fölött. Az ország többi részén a maximum általában 16 és 21 fok között valószínű, és a délelőtti órákban áll be. (Áder figyelmeztet: egyre kevesebb a víz Magyarországon.)

Pénteken napközben már többnyire gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. Általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben lesz a leghűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

A kép forrása: Pixabay.