A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: mindenhol csökkenést lehetett látni. Az európai piacok végig estek, főleg a német börze, ahol elsősorban a rossz vállalati jelentések - Bayer, Lufthansa - rontották a hangulatot.

A magyar piac ehhez képest egészen stabil - tette hozzá. A vezető papírok közül kiemelte a Richtert, amely kedden a többi blue chiptől eltérően nem gyengült, hétfőn pedig még erősödött is. A pénteken jelentő, gyengén teljesítő Mollal kapcsolatban megjegyezte, nem számítanak túl fényes gyorsjelentésre az olajtársaságtól.

Az Egyesült Államokban kedvező makroadatokat publikáltak, ennek ellenére minimális korrekció volt. A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntésének szerda esti publikálására várnak. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Fed nem tud már olyat lépni, amit nem áraztak be, ezért a kamatdöntés után valószínűleg inkább profitrealizálás lehet az amerikai piacon - mondta a vezető üzletkötő.

A Mol ára kedden 20 forinttal, 0,66 százalékkal 3004 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 400 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 156,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5160 forint maradt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A kisebb papírok közül az Est Media 4,13 százalékos emelkedéssel zárt. A társaság kedden bejelentette, hogy a Delta Systems Kft. megvásárlásával megjelenik az infokommunikációs területen. A 28,6 milliárd forintos vételárból 2,35 milliárd forintnyit pénzben fizetnek meg, emellett zártkörű alaptőke-emelés keretében 125 millió darab Est Media részvényt bocsátanak ki a Delta Csoport holdingcége, a Deltagroup Holding Zrt. részére 210 forintos kibocsátási áron, összesen 26,25 milliárd forint értékben, amellyel zrt. a tőzsdei társaság főrészvényesévé válik.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4255,68 ponton zárt kedden, ez 21,21 pontos, 0,50 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!