Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szocialisták szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány meg akarja szüntetni a szociális üdültetés lehetőségét - derül ki abból a módosító javaslatból, amit Korózs Lajos (MSZP) képviselő nyújtott be a Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett költségvetési salátatörvényhez. Az ellenzéki politikus szerint a benyújtott törvényjavaslat alapján ugyanis nem tudnak másra következtetni, hiszen kiveszik a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkeztetése marad benne.

A Napi.hu írta meg, hogy az eddig hatályos törvény szerint a szociális üdültetés célja az volt, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

Ez a szigorítás nagyon sok embert érint: tavaly 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni. "Sőt az Erzsébet-program kifejezés meghatározásának módosításával még azt is kiveszik, hogy ez állami feladata kell, hogy legyen. Ki tudja, kinek akarják átjátszani mindezt" - áll a szocialisták módosító javaslatának indoklásában. Az MSZP-s képviselő szerint hiába cáfolja a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), illetve a minisztérium, hogy ez nem így lesz, csak a források miatt módosítják a törvényt, akkor is a törvényjavaslat szerint a szociálisan rászorulókat nem érinti a jövőben az Erzsébet-program rendszere.

Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program - közölte korábban a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira 2019. szeptember 15-től lehet pályázni. A Brüsszellel folytatott viták miatt az Erzsébet-utalvány rendszerén többször is változtatni kellett, de a szociális üdültetés ennek ellenére is sikeresen és zavartalanul folytatódik.