A fideszes Hernádi Ádám vezette esztergomi önkormányzat azt javasolta a város közgyűlésének július 8-ai ülésén, hogy vegyék meg a régi buszpályaudvar három épületét 27 millió forintért. Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli minisztertől kért és kapott külön engedélyt ahhoz, hogy versenyeztetés nélkül vehessék meg Volán tulajdonában lévő ingatlanokat - írja a Szabad Európa hírportál, amely az ügy furcsaságait taglalja.

Ekkor került fel az önkormányzat honlapjára az az előterjesztés, amiből kiderül: McDonald’s-éttermet akarnak építeni régi buszvégállomás helyére. A részletes, szerződéstervezetet is tartalmazó előterjesztés azóta lekerült a honlapról, de a Szabad Európához így is eljutott egy példány.

Az előterjesztés szerint a magyar McDonald’sokat üzemeltető cég július 15-én kereste meg az önkormányzatot, hogy éttermet szeretne nyitni a  helyszínen, pont egy héttel az után, hogy a testület döntött az ott álló ingatlanok megvásárlásáról. A hírportál szerint az ügymenetre magyarázatot adhat, hogy a magyar McDonald’s-ek üzemeltetését 2019 óta Scheer Sándor, a kormánnyal jó viszonyt ápoló Market Zrt. alapító vezérigazgatója kezében van. Hernádi Ádám Hernádi Zsolt Mol-vezér unokaöccse.

A polgármester azt javasolja, hogy a földterület maradjon önkormányzati tulajdon, a pár héttel korábban 27 millió forintért megvásárolt épületeket az önkormányzat saját költségen bontassa el további 31 millió forint plusz áfáért, majd adja bérbe a területet a McDonald’sot üzemeltető Scheer-féle Progress Étteremhálózat Kft-nek.

A hírportál furcsának tartja, hogy egy önkormányzati terület hasznosításáról csak nyílt pályázat útján lehet dönteni, de az önkormányzat már annak kiírása előtt megállapodást ír alá egy céggel, amelyik majd használni kívánja a területet. Ha a szerződés aláírása után a gyorsétterem az önkormányzat miatt nem tud megnyitni, 25 millió forintos kártérítést köteles fizetni Scheer cégének. Noha a végső bérleti, földhasználati díj mértéke elvileg csak a nyílt versenytárgyaláson dőlne el, az önkormányzat közli, hogy évi 7,5 millió forint körül alakul annak várható értéke.

 

Update! -  A cikkünk megjelenése után az alábbi levelet küldte el a Progress Étteremhálózat Kft. - az eredetileg a Szabad Európa oldalán megjelent írásra reagálva.

 

„Tisztelt Szerkesztőség!

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. A stratégia részeként tavaly és idén is több éttermet nyitottunk és a növekedés a jövőben is folytatódik. Az új stratégia alapján olyan településeken is keresünk étterem helyszíneket (pl. Gödöllő, Ózd, Pápa vagy Velence), ahol korábban nem voltunk jelen. Esztergomban, illetve a régióban több lehetséges helyszínt is vizsgálunk. Folyamatosan zajlanak egyeztetések, megállapodás azonban nem került aláírásra.

Üdvözlettel,
A McDonald’s csapata”