Alaposan megsarcolta a kormány 2018-ban az éttermeket, ugyanis a turisztikai hozzájárulásnak nevezett új különadóból a tervezett 11,4 milliárd forint helyett 18,9 milliárd forint folyt be tavaly a költségvetésbe - derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly több ellenőrzés alkalmával is azt tapasztalta, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett adózók adóbevallási és megfizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget.

A kormány már tavaly szeptemberben látta, hogy a 2018 januártól bevezetett új adónemből a tervezettnél több lesz a bevétel. Egy kormányhatározatban ugyanis elrendelték, hogy a terven felül befolyó turizmusfejlesztési hozzájárulásból a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a pénzt a kiemelt turisztikai fejlesztésekre fordíthatja.

Miközben az éttermi áfa csökkentésével kampányolta körbe a fél sajtót a kormány 2016 nyarán, a parlament az utolsó pillanatban egy új adó bevezetéséről döntött a vendéglátásban. A hatályos áfatörvény alapján az éttermekben bizonyos szolgáltatások után csökkent 5 százalékra az áfa mértéke 2018. január 1-jétől, a helyben felszolgált ételek- és a helyben készített nem alkoholtartalmú italokra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csak az adótörvények elfogadása után beszélt először arról, hogy kormány bevezeti a turizmusfejlesztési hozzájárulást.

A több mint százoldalas adótörvényben elő sem fordult az új adó bevezetése: a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást 2018. január 1-jétől kötelesek fizetni az áfacsökkentéssel érintett melegkonyhás vendéglátóhelyek a nettó árbevétel után. A különadót a Magyar Turisztikai Ügynökséghez rendelték, amit célzottan az országmarketingre költhet a Miniszterelnökség alá tartozó szervezet. Az InfoRádió Adóinfo című magazinjában az RSM adótanácsadója, Hegedűs Sándor korábban elmondta, szerinte ez az összeg mindenképpen jelentős teher lehet az étterem-tulajdonosok számára, hiszen az árbevételre számítódik, függetlenül attól, hogy az adott étteremnek milyen a jövedelmezősége.