A 2014-2020-as fejlesztési ciklusban az uniós költségvetés irányába tett vállalások az operatív programok szintjén állapítanak meg kötelezettségeket a tagállamok irányában. A 10 operatív programot tekintve 25 107,8 millió euró uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére. A Bizottság eddig 3 495,8 millió eurót utalt át időközi utalás, valamint 1 339 millió eurót előleg formájában - írta hétfőn megjelent válaszában Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a szocialista Tóth Bertalan kérdésére.

A központi költségvetés hiánya 1 557 milliárd forint volt a júliusig tartó időszakról szóló pénzügyminisztériumi közlés szerint, amely a tervezett 1 360,6 milliárd forintos hiánycél 109 százalékát tette ki, vagyis már tovább nyújtózott a kormány, mint amennyire az egész évben készült.

A kettő pedig erősen összefügg: az uniós szokásjog szerint az Európai Bizottság a tagállamok által támogatott projektek 30 százalékát utalja el előlegként, miközben a magyar kormány egy 50-75 százalékos skálán osztja az előfinanszírozásokat, amelyeket a központi költségvetésből hitelez meg. Később ezeket Brüsszel a projektek lezárásakor fizeti ki teljesen.

Lázár János azóta a kormányt elhagyó, de az előző ciklusban még a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfókon rendre elbüszkélkedett arról, hogy a 2014-2020-as támogatási időszak teljes keretére meghirdetik a pályázatokat, ahol lehetett győztest is hirdetnek.

A projekt sikerült is: 546 pályázati konstrukciót vittek végig, mintegy 9 600 milliárd forint értékben oda is ítélték az uniós támogatásokat (néhány forráskeretet még nem merítettek ki teljesen, újrapályáztatások miatt.) Az előző évben összesen az NGM beszámolója szerint az uniós kifizetések meghaladták a 2 555 milliárd forintot, az uniós bevételek azonban ennek 40 százalékát sem érték el.

A medve bőrére?

Az idei évben viszont az év első hét hónapjában az állam különböző kedvezményezetteknek több mint 1 300 milliárd forintot fizetett ki, amelyek 80-85 százaléka az uniótól bevételként várható - mondta el Banai Péter Benő pénzügyminisztériumi államtitkár korábban, aki azt is közölte - az MTI augusztus eleji híre szerint -, hogy mindössze 162 milliárd forint érkezett meg Brüsszelből, vagyis jelentős összegeket előlegezett meg az állam. Az ismertetett adatok szerint tehát 1040-1105 milliárd forintos számlára várják meg az EU-s kifizetést.

Cseresnyés válasza alapján az látszik, hogy a tavaszig szinte teljesen lekötött támogatási keretből 20,2 milliárd euróról a kormány még vagy nem küldött számlát, vagy Brüsszel még nem utalt a már megkapott tételekre. Így nagyban függ az uniós kifizetések sebességétől - mind kormányzati, mind bizottsági oldalról -, hogy mikor eshet vissza a hiányszint. Ha egyáltalán visszaesik: az Európai Bizottságnak sok lehetősége van a kifizetések mérlegelésére, vagyis időigényes lehet, míg küldik az igényelt forrásokat.

Ezen viszont megcsúszhat az idei költségvetésben rögzített 0,4 százalékos GDP-arányos államadósság-csökkentés. Bár ez nagyban függ attól is, hogy a kormány mennyi előleget fizet még ki idén, valamint hogy a gazdaság mekkora mértékben bővül.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.