Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Erről Szájer József fideszes képviselő, a bizottság egyetlen magyar tagja számolt be Brüsszelben az után, hogy a testület megvizsgálta a francia Thierry Breton, a magyar Várhelyi Olivér és a román Adina Valean pénzügyi érdekeltségeit, illetve esetleges összeférhetetlenségeit. Várhelyi esetében vita nélkül, egyhangúlag döntöttek a jóváhagyásról - idézi Szájert az MTI.

A következő lépés ennek megfelelően a három jelölt meghallgatása lesz csütörtökön a nekik szánt tárcákkal foglalkozó EP-bizottságokban, itt bizonyítaniuk kell a rátermettségüket és szakmai felkészültségüket. Alkalmasságukat háromórás kérdezz-felelek során próbálják felmérni. Az érintettek 15 perces bevezetőit követi 25 kérdés a képviselők részéről.

Az első meghallgatás után a frakciók koordinátorai legalább kétharmados többséggel akár rögtön is jóváhagyhatják az érintettek kinevezését, akik ennek hiányában további kérdéseket kapnak írásban. Amennyiben a beérkezett válaszok sem meggyőzőek, akkor újra meg kell jelenniük a testület előtt, amely - ha még akkor sincsen meg a szükséges koordinátori többség - végül egyszerű többséggel fogadhatja el őket titkos szavazáson.

Az EP házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete november 21-én áttekinti az értékeléseket és ajánlásokat, majd hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat.

Az első magyar és román választottat, Trócsányi Lászlót és Rovana Plumbot a jogi bizottság, a francia Sylvie Goulard-t pedig az ipari és a belső piaci bizottság utasította el.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem tartható, különösen az után, hogy a megválasztott elnök felkérte a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjét, hogy nevezze meg ő is a jelöltjét, mondván, ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Diplomáciai források szerint London hajlandó eleget tenni ezen kérésnek, egyelőre azonban nem terjesztette fel jelöltjét.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor. A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.