Az Európai Bizottság szerdán levelet küldött Varga Judit ingazságügyi minszternek, amelyben felhívták a magyar kormány figyelmét, hogy nemcsak az EU Alapjogi Chartájában foglalt elveket sértené a magyar melegellenes törvény, hanem az uniós belső piac működését is akadályozhatná, ha életbe lépne - írja az Eurologus.

A portál rámutat: azzal, hogy az Európai Bizottság megtalálta a kapcsolatot azzal, hogyan sérti a magyar törvény az EU szent tehenét, az uniós belső piac működését, gyakorlatilag el is dőlt: a magyar kormánynak alig lesz esélye a jogvitában.

Amennyiben a törvény - amelyet már Áder János köztársasági elnök is aláírt - a jelen formájában lép hatályba, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarországá ellen, és végső esetben az Európai Unió Bíróságától kérheti a törvény megsemmisítését. 

A Bizottság értékelése szerint - amelyet az Eurologus szerint az Európai Bizottság vezető szóvivő-helyettese, Dana Spinant osztott meg a Twitteren - a magyar törvény „egyenlőségjelet tesz a pornográfia, illetve a homoszexualitást, a nemváltást és a születési nemtől eltérő identitás között, és ezt kiskorúak szellemi és testi fejlődésére károsnak minősíti”. Ha pedig alkalmazzák a törvényt, az megszegi az EU Alapjogi Chartájának 21. cikkében foglaltakat, miszerint tilos a nemi irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés.

 

 

 

A levél az Eurologus szerint arra is rámutat, hogy a magyar törvény egyéb uniós alapjogokat is veszélyeztet, például

  • a magán- és családi élethez való jogot, mivel megbélyegzi a LMBTQI-embereket és -párokat;
  • a szólás- és információszabadság jogát, mivel indokolatlanul korlátozza a médiaszolgáltatások és egyéb kommunikációs formák tartalmát;
  • a vállalkozás szabadságát, mivel változtatásra kötelezi a magyarországi szolgáltatókat.

A Bizottság szerint a magyar törvény sérti az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó uniós irányelvet, miután az Európai Bizottság indoklása szerint a magyar törvény aránytalanul és szükségtelenül szigorú korlátozásokat vezet be, amelyek nem szolgálják azt a célt, hogy a kiskorúak szellemi, erkölcsi vagy fizikai fejlődését védjék, sőt alapvető jogokat sértenek.

A Bizottság szerint a Magyarországon bejegyzett cégek jogait is sértené a jogszabály, mivel külföldre nem értékesíthetnék a szolgáltatásaikat, ha betartják az indokolatlanul szigorú magyar szabályozást.

Emellett a Bizottság azt is kéri a magyar kormánytól, hogy magyarázzák el, mit értenek azon, hogy egy könyv vagy újság bemutatja vagy propagálja a homoszexualitást, a nemváltást és a születési nemtől eltérő identitás, ugyanis ez egy újabb pont lehet, amelyik sérti az áruk szabad mozgásának uniós elvét.

A magyar kormánynak egy hetet adott Brüsszel arra, hogy válaszoljon a Bizottság aggályaira. Az Eurologus szerint továbbá azt is hozzáteszik, hogy ha a törvény a kifogások dacára is életbe lépne, akkor az intézmény cselekedni fog az uniós jog és állampolgárok védelmében.

Az Eurologus szerint az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóján is szó lesz a magyar melegellenes törvényről. A brüsszeli portál értesülései szerint az uniós vezetők azt remélik, hogy Orbán a vacsorán bejelenti, módosítanak a törvényen.