A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcinatároló létesítménye jön létre - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI beszámolója szerint. 

A beruházás első üteme 8,2 milliárd forintba kerül, ehhez az állam ad 1,6 milliárdot. Az üzemben 180 ember kap munkát. A miniszter azt mondta:  az elmúlt másfél év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és "megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén". A pandémiás időszak demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek "legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni". Ez az állategészségügyben is így van, ugyanis ennek a területnek is megvan a "maga Covidja", például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában. Szavai szerint az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek. Továbbá az érintett termékek iránti piaci bizalom visszanyerése hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.

Az állat- és a humánegészségügy rendkívül szoros kapcsolatban van egymással, utóbbi terület sikere az előbbivel kezdődik. Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát - tette hozzá. A vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása.

Szijjártó beszélt arról is, hogy a világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. Ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van.