Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság jóváhagyta annak a már működő magyar állami támogatási programnak a módosítását, amely az Ukrajna elleni orosz invázióval összefüggésben nyújt segítséget a vállalkozásoknak. A módosítást Brüsszel az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret alapján hagyta jóvá – derül ki a testület szerdai közleményéből.

A válságkeretet az Európai Unió még idén március 23-án hozta létre, majd július 22-én módosította a Bizottság, megnövelve például a jelenlegi válság, illetve az azzal összefüggésben hozott szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak nyújtható állami támogatás összegét.

A magyar állam által nyújtott támogatásokra vonatkozó eredeti programot Brüsszel júniusban hagyta jóvá. Ebben 1,14 milliárd euró (442,37 milliárd forint) elosztását engedélyezték az Orbán Viktor vezette kabinetnek, hogy a jelenlegi geopolitikai válság és az ahhoz kapcsolódó szankciók által érintett ágazatokban működő vállalkozásokat segítse. Ez történhet közvetlen támogatások, adókedvezmények,  tőkejuttatás és kölcsönök révén is, vállalkozásmérettől függetlenül. Viszont külön brüsszeli forrásokat nem jelent sem a mostani, sem az eredeti engedmény: az intézkedést az Európai Strukturális és Beruházási Alapok (ESIF) társfinanszírozza, vagyis a már meglévő/odaítélt uniós források esetében az Orbán-korány valamennyi operatív program átprogramozhatja a 2014-2020 és a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó támogatásoknál. (A második tételből egyelőre a kormány csak előfinanszírozott, de az Európai Bizottsággal még nincs megkötve a partnerségi megállapodás, így abból egyelőre nem hívható le semmilyen forrás a jogállamisági mechanizmus miatti eljárás okán.) 

Tovább bővítették az állami támogatási keretet

Magyarország azóta bejelentette az Európai Bizottságnak, hogy növelni kívánja az állami támogatás maximális összegét: a mezőgazdasági ágazatban működő vállalkozások cégenként legfeljebb 62 000 eurót kaphatnak, a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalatok cégenként legfeljebb 75 000 eurót, az összes többi ágazatban pedig legfeljebb 500 000 euró támogatást nyújtana cégenként a magyar állam. Magyarország emellett azt is bejelentette, hogy 180,85 milliárd forinttal növelni kívánja a támogatási program költségvetését, amely így már összesen 623,22 milliárd forintot tesz ki.

Most ezt a keretbővítést engedélyezték: a magyar állami támogatási program az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az ideiglenes válságkeretben meghatározott feltételekkel összhangban szükséges, megfelelő és arányos intézkedés az érintett tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez az EB szerint.