Idén és jövőre minden tagállamban várhatóan bővül a gazdság az EU-n belül - mondta Paolo Gentiloni gazdaságpolitikáért felelős biztosa az Európai Bizottság legfrissebb, téli gazdasági előrejelzésének bemutatásán.

A magyar gazdság az első, jávány miatti lezárásokat követően 2020 harmadik negyedévében 11,4 százalékos növekedéssel pattant vissza, ám ezt a lendületet megtörte a járvány második hulláma, ami újabb korlátozásokhoz vezetett és leginkább a szolgáltatóipart és a vendéglátóipart érintette. Ennek eredményeként a tavalyi év utolsó negyedévére a Bizottság elemzői enyhe visszaeséssel számoltak. Összességében így a magyar gazdaság 2020-ban 5,3 százalékos visszaesést produkálhat. A Bizottság szerint a fogyasztás is várhatóan visszaesést mutat majd a háztartások csökkenő jövedelme, a fogyasztói bizalom mérséklődése és a különböző szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés következtében.

Vakcinák a fókuszban

A brüsszeli elemzők azzal számolnak, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések mindaddig érvényben maradnak, míg a fertőzések száma jelentősen vissza nem esik vagy a vakcinák nem válnak széles körben elérhetővé. Ennek értelmében viszont a közeljövőre nézve ez visszafogja majd a gazdaság növekedését. Emellett a feldolgozóiparnak is számolnia kell az ellátóláncok zavarával, ami rövid távon a termelést is visszahúzhatja.

A lazítást követően azonban a gazdaság gyors fellendülésnek nyithat utat 2021 közepénől. Az EB szerint ezek alapján a 2020-as mélyrepülést követően idén 4, 2022-ben 5 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, amelyet minden végső fogyasztói komponens támogathat.

Rizikós a kép

A Bizottság azonban felhívja a figyelmet, hogy felfelé mutató kockázatok övezik az előrejelzést, miután az alapforgatókönyvi előrejelzés nem tartalmaz semmilyen olyan intézkedést, amit az uniós helyreállítási alap (RRF) finanszírozna.

A munkanélküliségi ráta 2020 decemberében 4,3 százalékon állt, szinte azonos szinten az előző hónapokéval, ugyanakkor emelkedett azoknak a foglalkoztatottaknak a száma, akik egyáltalán nem dolgoztak, és nőtt azon háztartásoknak a száma is, amelyek számoltak a munkanélküliséggel. Az elemzés megjegyzi, hogy a kormány némi segítséget adott a járvány által sújtott ágazatoknak a munkahelyek megőrzésére, ami segített mérsékelni a negatív hatásokat. A Bizottság azzal számol, hogy a munkahelyteremtés fellendül, amint a gazdaság is erőre kap, de az elhúzódó munkaerő-piaci válság a bérek növekedését vissza fogja fogni.

Az inflációval kapcsolatban az elemzés megjegyzi, hogy 2020-ban mérséklődött a pénzromlás, miután az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentek. A harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) 2020-ban 3,4 százalék volt, ami idén 3,5 százalékra emelkedhet a korábbi forintgyengülés, illetve a dohány jövedéki adójának emelkedése miatt. Amint azonban ezek az átmeneti hatások gyengülnek, az infláció várhatóan 2,9 százalékra térhet vissza.