Egyelőre még mindig nem állapodott meg az Orbán Viktor vezette magyar kormány az uniós források egyetlen fajtájának utalásáról sem az Európai Bizottsággal. A partnerségi megállapodást legkorábban az ősz közepén írhatják alá a hírek szerint, így még kétséges, hogy a 2021-2027 közötti hétéves költségvetés forrásai mikor lesznek lehívhatók. A kormány sorra tett engedményeket Brüsszelnek ezeknél a tételeknél, valamint a helyreállítási alap forrásainál is, hogy a jogállamisági mechanizmus megnyugtató befejezéshez jusson. Azonban a kormány csütörtök megjelentetett egy sor rendeletet, amelyek szerint beküldik az operatív programok elosztási terveit az Európai Bizottságnak.

A Magyar Közlönyben megjelent határozatok a 2021–2027 közötti uniós programozási időszakban, az egyes európai uniós alapokból származó operatív programi támogatások felhasználásának - kormány általi - jóváhagyását tartalmazzák. 

A sor elején a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz áll, ezt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek kell július 31-ig - jóváhagyásra - az Európai Bizottság elé terjeszteni. A kormány egyúttal utasította a minisztert, hogy a benyújtást követően végezze el mindazokat a változtatásokat, amelyek a tervezet Európai Bizottság általi elfogadása érdekében szükségesek, vagy azt megkönnyítik.

A következő programok szerepelnek még a határozatokban (zárójelben az Európai Bizottsághoz történő benyújtás ideje):

 

  • Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (30 napon belül),
  • Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (október 15.),
  • Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (azonnal),
  • Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (azonnal),
  • Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (azonnal),
  • Végrehajtás Operatív Program Plusz (azonnal).

 

A Végrehajtás Operatív Program Plusz 2022. évi kötelezettségvállalási keretét 318,82 milliárd forintban határozta meg a kormány. A teljes 2021–2027 programozási időszakban ennek a programnak az éves fejlesztési keretét hosszú táblázat tartalmazza a határozatban. A három legnagyobb tétel a következő:

 

  • a működési feltételek biztosítása a gazdaságfejlesztési programok irányító hatóságánál 74,73 milliárd,
  • a működési feltételek biztosítása a Magyar Államkincstárnál 49,55 milliárd,
  • a működési feltételek biztosítása az emberi erőforrás fejlesztési programok irányító hatóságánál 31,16 milliárd forint.