A luxembourgi székhelyű uniós igazságszolgáltatási fórum külön rámutat arra, hogy a magyar törvény értelmében a közjegyző a szerződés közokiratba foglalása közben kifejezetten köteles tanácsokat adni a méltányosság biztosítása érdekében, és joga van megakadályozni, hogy a szerződésbe tisztességtelen feltételek kerülhessenek.

Végrehajtási záradék kibocsátását egy már korábban megkötött és közokiratba foglalt szerződés nem teljesítése, nem fizetés esetén kérheti a bank a közjegyzőtől, hogy bírósági eljárás nélkül megkezdődhessen a végrehajtás, ha erről az ügyfél kötelezettségvállaló nyilatkozatot írt alá.

Az ügy az Erste Bank Hungary és egyik ügyfele közötti vitából ered. Az adós még 2007-ben vett fel svájci frank alapú hitelt, és alá is írta a kötelezettségvállaló nyilatkozatot. Miután fizetési kötelezettségét nem teljesítette, a bank kérte a közjegyzőtől a végrehajtási záradék kibocsátását, s meg is kapta a dokumentumot.

Az adós viszont bírósághoz fordult, mert álláspontja szerint a közjegyző megsértette a fogyasztóvédelemre vonatkozó uniós szabályokat azzal, hogy elmulasztotta annak megvizsgálását, hogy a kölcsönszerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket. A luxembourgi Európai Bírósághoz a Fővárosi Törvényszék fordult annak érdekében, hogy az uniós bírák tisztázzák, hogy az uniós fogyasztóvédelmi előírások szerint jogszerű volt-e az eljárás, megfelel-e a magyar jogszabály az uniós jognak.

A bírák rámutatnak: az irányelv egyáltalán nem tartalmaz olyan előírásokat, amelyek arra vonatkoznának, hogy a közjegyzők vizsgálhatják vagy vizsgálniuk kell a szerződések esetegesen tisztességtelen feltételeit.

Kiemeli az uniós bíróság, hogy a magyar jog lehetőséget ad arra, hogy az adós bíróságon vitassa a szerződések tisztességességét vagy pert indítson a végrehajtás megszüntetésére, korlátozására.

"Márpedig az, hogy a fogyasztó csak akkor hivatkozhat a tisztességtelen feltételekkel szembeni jogszabályi védelemre, ha bírósági eljárást indít, önmagában nem tekinthető az irányelvvel ellentétesnek" - foglal állást az Európai Bíróság.