A Pénzügymisztérium szerint a kötelező uniós minimum miatt van szükség az üzemanyagok árának emelésére idehaza. Csakhogy a szakértők szerint az Európai Unióban nincs új szabályozás.

Mennyi az annyi?

Szakértők szerint literenként 41 forinttal drágulhatnak az üzemanyagok jövőre a kormány kedden benyújtott tervezete alapján.

 

Korábban nagy port kavart, hogy emelkedhet a jövedéki adó szintje Magyarországon egy új tervezet szerint. Az is felvetődött, hogy az üzemanyagon kívül alkoholos italok, dohánytermékek ára is emelkedhet. 

Azonban kiderült, ez tévedés, csupán a rendeleti kormányzás egyik szabályozása emelkedik törvényi erőre. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az áremelkedés csak az üzemanyagokat érinti – írta meg az index.

A változás kizárólag az üzemanyagokat terhelő jövedéki adót érinti: Magyarországon ennek szintje évek óta az uniós minimum alatt van, ezért Brüsszel nyomására emeljük jövőre az adó mértékét, az uniós előírásokhoz igazítva

– indokolta az emelést a Pénzügyminisztérium.

Lényegesen magasabb árak

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: lényegesen magasabb árakra lehet számítani a benzinkutakon január 1-jétől, ha a törvény életbe lép. Literenként 41 forintos emelés várható az üzemanyagoknál.

A kormány érvelése szerint az EU okozza a jövedéki adó emelkedését Magyarországon. Azonban az uniós szabályozás nem változott

– derült ki az RTL Híradó riportjából. Állításuk szerint a problémát csupán az okozza, hogy a forint gyengébb lett az euróval szemben, az EU pedig eurócentben határozza meg az adó minimális mértékét.

Ezek alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy Brüsszel semmin nem változtatott, csak a magyar fizetőeszköz ér kevesebbet. De még itt sincs vége, ugyanis a szakértők szerint

a tervezett literenkénti 41 forintos emelés közel a kétszerese a szükségesnek. Benzin esetében egy 18, gázolaj esetében egy 20 forintos többletet jelent

– mondta Szász Péter, a Portfolio elemzője arról, hogy a forint gyengülése miatt mennyivel kellene növelni az árakat. 

Az üzemanyagok jövedéki adójának komoly emelése várható – Íme a részletek!

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek, benne az üzemanyagok jövedéki adójának emelésével. Magyarország évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó szintjét. Bővebben --->