A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a növekedést a stabil költségvetési és politikai helyzet alapozza meg. A következő évek gazdasági növekedés szempontjából perspektivikus területei között Matolcsy György az autóipart, az elektronikai, a zöld és az egészségipart, az innovatív iparágakat, a szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a logisztikát, a bionikát, a kreatív gazdaságot, valamint a turizmust említette. Hozzáfűzte: a 2014 és 2020 közötti nemzeti fejlesztési programokat is ezen területekre fogják összpontosítani.

Matolcsy György kifejtette: a kormány, 2010-es hivatalba lépése óta öt területen ért el áttörést: konszolidálta a költségvetést, megkezdte az államadósság csökkentését, nőtt a munkahelyek száma - amely a közmunkának is köszönhető -, a munkanélküliségi ráta pedig csökkent. A kormány elérte azt is, hogy a folyó fizetési mérleg pozitív tartományba került - mondta a miniszter. Szólt arról is, hogy államadósság csökkentéséhez és az új munkahelyek létrehozásához a kabinet nemcsak megszokott, hanem szokatlan, újszerű eszközöket is használt. Matolcsy György szerint a következő években ezeket az újszerű intézkedéseket az Európai Unió több országában alkalmazni fogják. Hangsúlyozta, hogy mindezen lépések közepette, a teljes konszolidációs folyamat során sikerült megtartani az ország politikai stabilitását, ez pedig különösen az unortodox lépéseknek köszönhető. Az intézkedések ugyanakkor a gazdaság egyes szereplőinek - például az energia és telekommunikációs szektornak - nagy terhet jelentettek - ismerte el a miniszter.

Elmondta, hogy a magyar gazdaság egyik problémája, hogy a befektetési ráta sokkal alacsonyabb, mint néhány más közép-európai országban; ez elfogadhatatlan, ugyanakkor a befektetési szerkezet mögé nézve az látható, hogy a feldolgozóipari beruházások ismét a válság előtti szinten vannak. A gazdasági növekedés terén pedig a miniszter szerint fordulat jöhet a következő években, mivel a kormány a pénzügyi konszolidáció lezárása után immár a növekedés beindítására koncentrálhat.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: Magyarország mindhárom világgazdasági központtal - Ázsia, Európa, Észak-Amerika - szerves kapcsolatban áll. Az Európai Unió (EU) kulcspiacainak elérhetősége szempontjából Magyarország kedvező helyzetben van, és az ország azt szeretné, ha Közép-Európa lenne az EU gazdasági motorja - emelte ki a tárcavezető.

Matolcsy György a magyar gazdaságpolitikáról szólva elmondta, hogy továbbra is cél a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása; ezt a strukturális reformok is segítik majd, emellett a kormány teljes foglalkoztatottságot szeretne elérni, amelyből a versenyszféra és a közfoglalkoztatás is kiveszi majd a részét. Az adórendszerről azt mondta: a kormány tervei szerint néhány, fogyasztást terhelő adót növelnek, miközben a jövedelmet terhelő adókat mérséklik.

Az államadósság csökkentésével több pénz jut befektetésekre, és a befektetőbarát üzleti környezet kialakítására, ezenkívül a kormány azt várja, hogy az idei második félévben bekövetkezett áttörés után tovább folytatódik a következő években a magyar CDS-felárak csökkenése - ismertette Matolcsy György.