Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vállalatok olyan mérnököket, technikusokat keresnek, akik termelni, gyártani tudnak, a magyar oktatást pedig ehhez kell igazítani - mondta Parragh László az M1-en. Biztosítani kell, hogy a szakmunkások bekerülhessenek a felsőoktatásba, amire már történtek is lépések a szavai szerint, de úgy fogalmazott, hogy óriási az ellenállás az oktatási lobbi részéről - írja az MTI.

Az MKIK számítása szerint a nyugat-európai reálbér 60 százalékát kellene elérniük a magyarországinak ahhoz, hogy ne menjenek külföldre dolgozni a munkavállalók; és megjegyezte, hogy a bérfelzárkóztatásnak a termelékenység emelkedésével kellene járnia.

Jelentős a különbség a magyar kisvállalatok és a nagy cégek termelékenysége között - mutatott rá a kamara elnöke. A nagyvállalatok már a nyugat-európai termelékenységi szinten dolgoznak, míg a kicsik ennek az egyharmadán. Szerinte a termelékenység növeléséhez erősíteni kellene a középvezetői tudást, a számítástechnikát pedig nagyobb mértékben kellene alkalmazni a munkában.