A KSH szerdán jelentette be, hogy minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek a beruházások 2017-ben az előző évi 16,0 százalékos visszaesést követően. Melyben nagy szerepe volt az a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott fejlesztéseknek.

A beruházások kétharmada a vállalati szektorra esett, példaként említette a feldolgozóipart, az info-kommunikációs szektort, a szállítmányozást és az agráriumot. A beruházások egyharmada pedig a lakossági szektort, az oktatást, valamint a közigazgatást érintette - magyarázta az eredményt Marczinkó Zoltán.

A helyettes államtitkár szerint a nagyfokú beruházási kedv az otthonteremtési programnak, valamint a 2017-ben megvalósult adócsökkentésnek köszönhető, amelynek hatására a társasági nyereségadó a kis- és közepes vállalkozásoknál, és a nagyvállalatoknál is egységesen 9 százalékra csökkent. Az uniós források felhasználásáról nem nyilatkozott.

A nagyvállalatoknál az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű - főleg az autóipart és a beszállítói hálózatot érintő - fejlesztések fokozatos felfutása várható a következő időszakban, míg a kis- és középvállalkozásoknál az alacsony hozamkörnyezet és a kedvező üzleti klíma mellett az uniós források felgyorsított kifizetése is támogatja a beruházások további bővülését. A  beruházások dinamikus bővülése pedig középtávon is megerősíti Magyarország kedvező gazdasági kilátásait - olvasható a tárca közleményében.

A fotó forrása: Shutterstock.