Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyelőre nem tárt fel olyan piaci magatartásokat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálata a fa építőanyagok hazai piacán, amik versenyfelügyeleti eljárás megindítását tennék szükségessé, de több olyan probléma is felbukkant, amelyek hátrányosan hathatnak a versenyre.

Ezek megoldására a GVH jelentéstervezetében négy javaslatot fogalmazott meg.

A fa építőanyagok piacán jelentkező áremelkedés a lakosság és a vállalkozások széles körét érinti, ráadásul kedvezőtlenül hat az inflációra. Ezért a javasolt pontok megvalósítása enyhíthet az építési fa piacon uralkodó helyzeten.

 

  • A vizsgálat egyik megállapítása, hogy a fogyasztók kiszolgáltatottak - sok esetben nem tudják összehasonlítani az egyes kereskedők árait -, mert a fa építőanyagok árai nem átláthatók és nehezen megismerhetők. Az ártranszparencia hiányát igazolja, hogy az egyes kiskereskedők árai jelentős szórást mutatnak, tehát ugyanaz a termék jelentősen eltérő árakon kapható különböző építőanyag-kereskedéseknél. A GVH ezért szabályozást kezdeményez arra vonatkozóan, hogy a fa építőanyagok kiskereskedelmével foglalkozó vállalkozások számára kötelező legyen aktuális áraikat mind a honlapjukon, mind a fizikai értékesítési pontjaikon közzétenni.
  • Enyhíthet az importfüggőségén, ha a fa építőanyagok egyes típusait helyettesíteni képes termékekre és technológiai megoldásokra – így például a lágy lombos fafajtákból előállított építőelemekre – vonatkozó innovatív hazai kutatások sikerre vezetnek, az azok során fejlesztett termékek forgalomba kerülhetnek, és így az import egy részét a magyarországi kitermelésű fafajtákból készített termékekkel lehetne kiváltani. A GVH javasolja ezért a fenyőt helyettesítő fatermékekre vonatkozó – jelenleg is folyó – kutatások és innováció további állami ösztönzését.
  • A gyorsított ágazati vizsgálat során feltártak alapján a GVH javasolja a kormánynak, hogy a fatermékek országhatárokon átívelő mozgásának teljesebb nyomon követhetősége érdekében alakítson ki szorosabb (elsősorban elektronikus adatszolgáltatáson alapuló) együttműködést azon államokkal, amelyekből  jelentős mennyiségű faipari termék érkezik.
  • A GVH szembesült azzal, hogy egyes fa építőanyag-forgalmazók elavult, nem digitalizált készletnyilvántartási és ügyviteli rendszerekkel dolgoznak. A versenyhatóság javasolja a jogalkotónak, hogy írja elő e termékeket forgalmazó vállalkozások számára az elektronikus ügyviteli rendszer használatának kötelezettségét. Az elvárt elektronikus ügyviteli rendszerek kiépítéséhez, fejlesztéséhez, illetve beszerzéséhez állami céltámogatási rendszer is felajánlható.

 

A nemzeti versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálata a fa építőanyagok értékláncának minden szintjére kiterjedt. A GVH egyaránt vizsgálta az erdőgazdaságok, a fafeldolgozók, az építőanyagok piacán jelentős szerepet betöltő beszerzési tárulások, az építőanyag-kiskereskedők és a kivitelezők piaci magatartását. A GVH emellett – a NÉBIH-hel együttműködve – összehangolt helyszíni kutatásokat folytatott országszerte, számos vállalkozást pedig adatkéréssel keresett meg.