Mivel az omikron ilyen gyorsan terjed, bízik benne, hogy a járványhullám is gyorsabban lecseng majd - mondta az ATV Start című műsorában.

Falus szerint szigorúan be kellene tartani a maszkviselést, azokat a tömegrendezvényeket pedig, ahol a távolságtartást nem lehet biztosítani, a következő 6-8 hétben nem engedélyezné.

Már ideje lenne beindítani a negyedik oltási programot. Elmondása szerint ugyanakkor erre csak addig van szükség, amíg nagyon sok a vírushordozó a környezetünkben. 

Ha nem lesz ilyen súlyos a járvány, nem lesz szükség rá, hogy ennyi oltást kapjunk, ugyanis a mostani ellenanyag szint hosszú távon elég lehet

– vélekedett.

Falus szerint a védettségi igazolvány pillanatnyilag „nagyjából egy viccnek tekinthető”, ugyanis nem biztosítja, hogy valaki védett, ráadásul sok a visszaélés is. Jelenleg csak az tekinthető védettnek, aki négy hónapon belül kapta meg az utolsó oltását.

Falus elmondása szerint egyébként az amerikai tapasztalatok alapján a karantén időszakot 5 napra le lehet rövidíteni, rövidebb ugyanis a vírus lappangási ideje.