Több mint ezer étterem és kávéház kapott szerdán délután e-mailen és faxon felhívást, hogy csatlakozzon az idei Borszerda-programsorozathoz - azóta több mint 100 étterem töltötte ki a regisztrációs lapot a www.borszerda.hu honlapon. Az idén négy tematikus borszerdát és egy hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai versenyt szerveznek a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával. Az eseményen tavaly 437 vendéglátóhely vett részt, és több mint 90 százalékuk utóbb elégedettségének adott hangot, így a szervezők remélik, hogy idén még több étteremben ihatják majd féláron a magyar bort a vendégek a négy borszerdán. A programhoz nemcsak a közvetlenül megkeresett vendéglátóhelyek, hanem minden tisztességes borkínálattal rendelkező étterem csatlakozhat, egészen június 13-áig - mondta Oláh László, a Közösségi Bormarketing Alap kezelője. Az első borszerda a focivébé szünnapján, június 30-án lesz, a második augusztus 25-én, a harmadik szeptember 30-án, az utolsó pedig - ahol az újborokat ünneplik majd - november 10-én. A négy borszerdát az Alap támogatásával 36 millió forintos médiakampány kíséri, hogy a csatlakozó éttermekben minél több vendég foglaljon asztalt ebéd- és vacsoraidőben. A rendezvényhez árengedményekkel csatlakozhatnak a borral foglalkozó kis- és nagykereskedések, a pincészetek, valamint a nagy kereskedelmi láncok is.