Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője (az East-West Intermodális Logisztikai Zrt.)  és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködésről kiadott közlemény szerint a moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás alapján a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A komplex logisztikai szolgáltatásokat Ázsia - elsősorban Nyugat- és Belső-Kína - valamint az Európai Unió között vehetnék a cégek igénybe, az EWG emellett technológiai tudás-transzferrel is segíti a kazah cégcsoport ezirányú fejlesztéseit.

A megállapodásról szólva Konkoly Norbert rendkívüli és meghatalmazott nagykövet azt mondta, hogy ez a kötelék a kelet-nyugat közötti kapu megvalósulása. Erlan Dikhanbayev, az EuroTransit vezérigazgatója pedig azt mondta, hogy a kazah-kínai határ legjelentősebb átrakókörzetében, Dostykban épülő vasúti termináljuk működtetését hangolják majd össze a fényeslitkei East-West Gate-tel. A két terminál beüzemelésig hátrelévő időben kiépítik a szállítmányozási bázist, szinkronizálják a munkafolyamatokat, ami lehetővé teszi, hogy az indulás után rögtön teljes kapacitással működtessék a terminált.

A megállapodás nemcsak egyszerűsíti és növeli a két kontinens közötti vasúti teherforgalmat, hanem a nyomtávváltás technológiáját biztosító termináloknak köszönhetően érdemben nőhet a Magyarországon áthaladó, Nyugat-Európából Ázsiába irányuló export is.