Minden kamarai tisztségéből felfüggesztette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra (BKIK) Szatmáryné Jahl Ildikót - tudta meg a Népszabadság az ügyhöz közel álló forrásból. Az ok: a belső etikai vizsgálat szerint Szatmáryné a kamara szabályzata alapján alkalmatlan a kereskedelmi tagozat elnöki tisztsége, illetve a küldötti pozíció  betöltésére.

Az egyik kifogás a napilap információi szerint az volt, hogy Szatmárynét 2010-ben jogerősen két év próbaidőre ítélték közokirat-hamisítás miatt. Egy korábbi állásra ugyanis úgy jelentkezett, hogy önéletrajzához hamisított diplomát csatolt.

A felfüggesztett tagozati elnököt erős szálak fűzik a magát magyar üzletláncként reklámozó CBA-hoz: ő az elnöke a több CBA-s prominenst felvonultató Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségnek. Ez volt az egyetlen kereskedelmi szervezet, amely támogatta a vasárnapi boltbezárást.

Szatmáry Kristóf, a felfüggesztett BKIK-tag fia számos fideszes vezetői posztot látott el és idén tavaszig a BKIK elnöke volt. A szervezet küldöttgyűlése dönt arról, hogy visszahívják-e Szatmárynét pozícióiból.